Visszaemlékezések a szenvedéssel teli évekre

A nagyváradi 1956-os emlékkonferencián többek között a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének néhány tagja, valamint Wittner Mária, az egyik legismertebb 56-os szabadságharcos osztotta meg emlékeit, tekintett vissza a szenvedéssel teli évekre.

A szabadság éve Nagyváradon címmel megszervezett konferencia második részében a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének (SZVISZ) hat tagja – Domokos Miklós, a szervezet vezetője, valamint Petri József, Oláh János, Bodnár Márton, Török László és Kelemen Béla – osztották meg emlékeiket, kitérve arra, hogyan szervezték be őket a szervezetbe, mi volt a dolguk, mikor és hogyan tartóztatta le őket a román titkosszolgálat, valamint fájdalmas részletességgel ismertették a vallatások, börtönévek, munkatáborok alatt elszenvedett fizikai és lelki kínzásokat, szenvedéseket. Domokos Miklós elmondta, hogy a szervezet a biztonság érzetét nyújtotta nekik. Őt 1960-ban tartóztatták le, hat hónapig verték naponta többször is, magánzárkába zárták, ami olyan kicsi volt, hogy nem lehetett benne leülni, lefeküdni, végül egy öt percig tartó tárgyalás után 22 év börtönre ítélték. „Az ember próbálja kitörölni a rossz emlékeket, de én mindenre emlékezni akarok” – mondta el Domokos Miklós. Petri József öt év börtönt kapott mert elfogadta a forradalom eszméjét. „A mi fiatal szívünkhöz és lelkünkhöz közel állt az ’56-os forradalom eszméje” – fogalmazta meg, majd részletesen mesélt arról, hogy melyik munkatáborokba vitték őket, milyen szenvedéseket álltak ki azért, mert ellene voltak a kommunizmus ideájának, ami összeegyezhetetlen volt és marad az emberi természettel.

Emlékek

Oláh János a vallatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy egy ideig tűrt és hallgatott, de egy idő után már próbálta megtudni, hogy mit tud a Securitate, hogy csak azt elárulja el, amit már úgyis tudnak. Bodnár Márton kiemelte, hogy ebben az ügyben 250 letartóztatás volt, de csak 58 személyt ítéltek el. „Ma is kérdés, hogyan választották ki azokat, akiket elítéltek, de az biztos, hogy nem a szervezetben folytatott tevékenység alapján”. Azt is elárulta, hogy egy sajátos morze kódot találtak ki és tanultak meg, hogy tudjanak egymással kommunikálni a börtönben. Török László elmondta, hogy a börtönben TBC-s lett, és a szükséges gyógyszert Kelemen Béla, mindannyiuk „apja” vitte be, ezzel talán az életét mentve meg. Kelemen Béla kiemelte, hogy mindezen borzalmak közepette az Istenbe vetett hit tartotta meg.

Élő tanúként

A konferencia Wittner Mária egykori szabadságharcos előadásával zárult, akivel Tófalvi Zoltán beszélgetett. Tőkés László EP-képviselő kiemelte, hogy a határok feletti nemzetegyesítés szellemében a SZVISZ tagok tanúságtétele után egy olyan személy visszaemlékezéseit is meghallgathatják a jelenlevők, aki a budapesti forradalomban vett részt. „Boldogok vagyunk, hogy túlélték a forradalmat és a megtorlást, hogy ma élő tanúként itt lehetnek és mesélhetnek. Wittner Mária túlélte a siralomház 200 napját, az ítéletet és azt a lelkiismereti kötelességet kapta, hogy tanúságot tegyen” – hangzott el. Wittner Mária mesélt arról, hogy egy katolikus neveltetésben részesült fiatal lány hogyan kapcsolódott be a forradalomba: „nem emberarcú vagy feljavított szocializmust akartunk, hanem szabad Magyarországot, a szabadság szeretete a tizenéves gyerekeket és fiatalokat is megérintette”. Mesélt arról, hogyan zajlottak a forradalmi események, hogyan szereztek fegyvereket, és végül azt, hogyan fogták el, hogyan folyt le a tárgyalás. Előadásában nagy hangsúlyt fektetett a társai emlékére, akik közül sokakat kivégeztek. Kiemelte, hogy a különböző visszaemlékezésekben milyen tévedések vannak egyes személyekre vonatkozóan, amelyeket ki kell javítani. „A már meghalt emberek nem tudnak védekezni, az ő védelmükben az élők kell felszólaljanak”, utalva az 1956-os tevékenységéért kivégzett orvostanhallgatóra, Tóth Ilonára, akinek ügye többször is komoly közéleti vitákat váltott ki. Tóth Ilonáról készült film, szobrot is állítottak neki, Wittner Mária pedig most azért küzd, hogy post mortem megkapja a díszdoktori címet. Wittner Mária végül elszavalta A halálra ítélt lány című versét, és felolvasta azt az imát, amit a börtönben mondtak el minden este a rabok.

P. Nagy Noémi