ERDON Helyi hírek

2016.11.13. 20:53

Kiálltak magyar iskoláink és a jövőnk mellett

A Varadinum Kulturális Alapítvány Váradon az Ady Endre Emlékmúzeum előtt szervezett tiltakozást, a jelenlevők így kívánva kifejezni szolidaritásukat a marosvásárhelyi katolikus iskola igazgatójával és tanulóival. Többen könyvet vittek magukkal a zuhogó esőben.

A Varadinum Kulturális Alapítvány Váradon az Ady Endre Emlékmúzeum előtt szervezett tiltakozást, a jelenlevők így kívánva kifejezni szolidaritásukat a marosvásárhelyi katolikus iskola igazgatójával és tanulóival. Többen könyvet vittek magukkal a zuhogó esőben.

 

A magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Ne engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére, és ehhez az értékhez ragaszkodunk! Ennek szellemében, illetve a szolidaritás és összefogás jegyében hívtak mindenkit november 12., szombat délután az Ady Endre Emlékmúzeum elé.

A tiltakozókat Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, majd Kiss Albert főesperes- kanonok olvasta fel Böcskei László római katolikus megyés püspök üzenetét. Elhangzott: „Megdöbbenéssel értesültünk azokról az intézkedésekről, amelyeket a hatóságok a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működésével kapcsolatosan és az intézmény igazgatója ellen kezdeményeztek. Értetlenül követjük az eseményeket, amelyek ismételten azt igazolják, hogy minden látszat ellenére, intézményeink nincsenek biztonságban és jogaink nincsenek tiszteletben tartva. Az elmúlt két és fél évtized folyamán, nagy erőfeszítések árán egyházunk arra törekedett, hogy küldetésének megfeleljen a társadalmi élet minden területén. Nagyon sok elkötelezett munkatárs vállalta ezt a nem könnyű feladatot, mely bár sokszor szélmalomharcnak tűnt, mégis sok áldásos gyümölcsöt termett az oktatásban, a nevelésben és a szociális szolgáltatások területén. Most ismét ott tartunk, hogy megkérdőjelezik ennek az értékes tevékenységnek a jogosságát és szükségességét. Eddigi szorongásaink beigazolódását tapasztaljuk ma, amikor a marosvásárhelyihez hasonló esetekkel egy fokozódó ellenséges hangulat kibontakozásának lehetünk a tanúi. Ez a folyamat nem csak jogainknak, hanem egyházunk szabadságának a korlátozását is célozza! Együttérzésünkről biztosítjuk Tamási Zsolt József tanár urat, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóját, akinek a jelen megpróbáltatások elviseléséhez a Szentlélek megerősítő és megvilágosító erejét kérjük. A társadalmi élet minden felelősét pedig arra kérjük, hogy nem engedve a megfélemlítésnek, közös összefogással és minden eszközzel álljunk ki az igazság mellett!”

Kötelességünk

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület részéről Szakács Zoltán iskolalelkész szólalt fel, Csűry István püspök támogatását is közvetítve. Felidézve a Mikó Kollégium kálváriát is, azt mondta: úgy, tűnik, mintha soha sem érnék a végéhez ezeknek az atrocitásoknak. Ő a Könyvek könyvét hozta magával, melyből egy vigasztalást, biztatást, erősítő üzenetet osztott meg az egybegyűltekkel: Pál apostolnak a rómabeli gyülekezetnek írott leveléből a 15. rész 5-6. versét. Hangsúlyozta: a felekezeti iskolákban nem csupán a társadalmi együttélés szabályait tanítják meg a gyerekeknek, hanem Isten dicsőítését is, nekünk pedig kötelességünk kiállni egymás mellett, amikor egyházainkat veszély fenyegeti, ellenséges hangulat veszi körül.

Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor felelevenítette, hogy az egyházának 1948-ban Erdélyben több mint 200 iskolája volt, ma pedig egy kezén megszámolhatja, hogy hány van. 1949 óta folyamatosan és szisztematikus visszaszorítják őket, nemcsak a tanügy, hanem a közélet minden más területén is, magyar intézményeink naponta meg kell vívják harcaikat. Az anyanyelvi oktatás létügye a magyarságnak, ezért az evangélikus egyház kiáll emellett és az önrendelkezés mellett, mert ezek nélkül nincs elit réteg, tanult és képzett magyarság, és a stabil jövünk veszélybe kerül- nyomatékosította.

Molnár Imola unitárius lelkésznő nevében, és mint a kolozsvári több száz éves unitárius gimnázium egykori diákja Kiss Törék Ildikó színművésznő lépett mikrofonhoz, kiemelve, hogy az iskola egyik legfőbb megtartó erő, az anyanyelv őrzője, értékeink továbbadója.

Bántó Norbert pedagógus, a Nicolae Bălcescu Általános Iskola aligazgatója felidézte, hogy néhány éve a tanintézetben, ahol tanít, politikai nyomásra meg akarták szüntetni a magyar tagozatot, de egy összefogásnak köszönhetően sikerült ezt megakadályozni.

Kőrösi Kristóf, az Ady Endre Líceum diáktanácsának elnöke azon meggyőződésének adott hangot: ha hagyjuk a vegzált marosvásárhelyi katolikus iskola megszűnni, az egy kicsi lépés a tragédia felé. „Ha nem most, akkor mikor állunk ki?”- tette fel a kérdést.

Kiáltvány

A Római Katolikus Státus kiáltványát, amit felolvastak Erdély-szerte,illetve a történelmi magyar egyházak álláspontját Szabó Ödön egyháztanácsos ismertette. Elhangzott: „Az iskolát, amelyet egykor a kommunisták elkoboztak, most koholt vádakkal újra el akarják venni. (…) Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják. A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum esete nagyon veszélyes precedenst teremt. Kisebbségi jogaink gyakorlását akadályozzák azok, akik az anyanyelven történő oktatáshoz való hozzáférést korlátozzák. Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére, és ehhez az értékhez ragaszkodunk! Folyamatos megfélemlítési kampány célpontja vagyunk,és azt tapasztaljuk, hogy különböző bírósági, közigazgatási eszközökkel, törvénykezésekkel szerzett jogainkat csorbítani, megvonni igyekeznek, akár a nyelv- vagy a szimbólumhasználatról, akár valamely iskolánkról van szó. Ennek véget kell vetnünk! Olyan országban, ahol egy tollvonással bizonytalanná lehet tenni több száz magyar gyermek jövőjét, ott nemcsak a Római Katolikus Teológiai Líceum, és vele együtt a többi marosvásárhelyi magyar oktatási intézmény van veszélyben, hanem Erdély minden magyar iskolája. Nem engedjük, hogy veszélyeztessék gyermekeink jövőjét! Azt kérjük minden felelős intézménytől, az ország kormányától és államelnökétől, hogy szavatolja a kisebbségek jogainak feltétlen tiszteletben tartását, közösségünk biztonságát, gyermekeink jövőjét!"

A Himnusz eléneklése előtt a jelenlevők Meleg Vilmos színművésszel közösen elszavalták Reményik Sándor Templom és iskola című költeményét.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!