Kommentár: A vágy története (4./6 rész.)

(Folytatás) „Miloia” Úr, Túl sokat vár el, amikor azt követeli, hogy vegyük komolyan Önt, főleg a „Muianul” elnevezésű „kísérlet” után, amely a mi szemünkben nem több puszta szörnyűségnél és vandalizmusnál.

Nem fogom azzal tölteni az időt, hogy magyarázzam, mi a különbség törvényes és morális értelmezés (amellyel mi illettük) között. A bírságot érvénytelenítették, ami feljogosítja arra, hogy elégedetten vigyorogjon az Ön ellen indított eljárás szánalmas esztétikai következményein. Azonban, ha már törvényi szempontból kell néznünk a dolgot, az a mi jogunk, hogy ignoráljuk vagy kritizáljuk Önt anélkül, hogy egyáltalán kikérnénk a véleményét, amikor ilyen megjegyzéseket teszünk (bővebben az Európai Emberjogi Bíróság joggyakorlatában). Másfelől, a véleménnyilvánítás jogát nem szabályozza semmi, ami az írott vagy az online sajtót illeti, így a probléma erkölcsi téren vizsgálandó. Erkölcsi téren, tekintve, hogy Ön elutasította azt, hogy enyhítsen az elkövetett vandalizmuson, az Ön egész „válasza” és felvetése az átjárót illetően nem érdemel több figyelmet annál, mint amennyit kapott.

Egy bizonyos mértékig megértjük, hogy szeretne a figyelem középpontjában állni, és „port kavarni”, de egyébként kérem engedje meg nekünk, hogy olyannak kezeljük, amilyen: egy különcként és semmi több. (...)

Florin Ciucas

Fentebb egy részlet olvasható abból az e-mailből, amit a Bihoreanul szerkesztőségétől kaptam azt követően, hogy kérvényeztem a jogomat a válaszadásra.

Nem érdekel Ciucas főszerkesztő úr szakértő véleménye. Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy rengeteget kell még tanulnom a Művészetről, olyan bölcs tanácsokból, mint a rendőröké, újságíróké, tanítóké, jogászoké vagy prostituáltaké. Ezeket a tanácsokat pedig a maguk értéke szerint fogadom meg.

Nem érdekel a gúnyos hangnem sem, vagy a még régebbi sárdobálás, amellyel a főszerkesztő úr személyemet és a családomat illeti. Léteznek olyan emberek a világon, akiknek minden joguk megvan arra, hogy ne tiszteljenek senkit. Az irodalom, a művészet és a vallás több ezer éve ezekről az emberekről szólnak, és arról, hogy mennyire elkerülhetetlenek.

Nem érdekel az sem, hogy a főszerkesztő úr köznevetség tárgyává teszi a „Miloia” álnevet. Ahogy azt már többször is nyilvánosan kijelentettem, egyrészt azért választottam ezt a nevet, hogy megkülönböztessem magam az apámtól, akivel ugyanaz a nevünk, másrészt tiszteletből a család egy jelentős részének, akik generációk óta számos intellektüelt, művészt, papot és hivatalnokot adott a világnak. A dédnagyapám, Vasile Miloia, háborús hős volt, aki Budapesten felhagyott művészeti tanulmányaival, és átvágva a hegyeken csatlakozott a román hadsereghez az I. világháborúban. Az ő testvére pedig, Ioachim Miloia, művész és múzeumok alapítója a Bánságban. Semmi szégyen nincs abban, ha Ciucas úr nem tud hasonlóan kiváló felmenőkkel büszkélkedni.

Ciucas úr szégyene abban a sértő ítéletben rejlik, amellyel saját magát és a Bihoreanul többi riporterét illette. Vagy az egyik kollégájának börtönre ítélése zsarolás miatt, még régebben. Ez a részlet zavar: elismerem, a munkámat kísérte és kíséri jelenleg is némi botrány, de hatalmas mértékű relativizmus összekeverni a bírságot az ügyvédi kamarával. Övezze akármilyen botrány, a Muian mintái közül egyik sem alvasztja meg úgy a vért az undortól, mint a Bihoreanul hazugságai.

Talán Ciucas úr nem tudja, hogy mind az olvasók, mind én is, nevelésünket a szüleinktől és az egyháztól kapjuk, nem pedig azoktól, akik még meg kell tanulják lesütni a szemüket, ahelyett, hogy fellebbeznének a megszégyenítésük ellen – igen, a rágalmak megszégyenítőek! Elfogadok bármilyen sértést vagy rágalmazást a Bihoreanul részéről, de etikai vagy méltósági leckéket soha. Talán egyetértenek a tisztelt olvasók, és közben lehetővé tesszük, hogy a közösségi tér felszabaduljon ennek a bandának az irányítása alól, amely már évek óta markában tartja a város öntudatát. Azután, hogy évekig, csak üvöltözés hallatszott, a jó modor nyugalma talán a szomorú elhagyatottság érzését keltené Nagyváradban. (Folytatjuk)

Gabriel Miloia