Kommentár: 66,7 százalék

A fenti százalék azon diákok aránya, akik idén átmenő osztályzatot kaptak az érettségin. Ugyanakkor forrása az évente ismétlődő botránynak az oktatási törvény körül, az oktatás körülményei és a nemzet perspektívája körül, különféle szinteken iskolázott személyekkel, akik idióták generációiról és apokaliptikus figyelmeztetésekről beszélnek, miközben az egészet áthatja az erős nosztalgia azon idők utána, mikor a román iskolának úgymond státusa volt – azonban ezek az idők gyanúsan egymásra tevődnek a kommunista korszakkal.

Több mint hat éve, mióta Daniel Funeriu miniszter új szabványokat vezetett be a felmérőkben és a termek bekamerázásában, évente átszövi a híreket a könnyező diákok, igazságtalanságot kiáltó szülők, komor tanárok képsorozata és a stúdiók megtelnek hozzánemértő szakértőkkel, akik állandóan csak beszélnek, beszélnek. A nemzeti konszenzus az, hogy a vizsga eredmények aggasztók, katasztrofálisak, a tanügy eltévedt és vele az egész társadalom. Mert a jó idők, amikor az érettségin 95 százalék ment át, optimizmussal voltak tele, lendülettel és fejlődéssel, még akkor is, ha cinkos szemhunyás jellemezte azokat a puskázással és a túl enyhe vizsgaelvárásokkal kapcsolatban. Mióta Funeriu miniszter szabályait alkalmazzák, minden kormány és minden szakminiszter megpróbálta javítani a hibákat, anélkül, hogy ez feltűnjön, hogy valamelyest évről évre javítsa az átmenők arányát. Kezdetben a kevésbé ellenőrizhető őszi időszak volt a trükközések és csalások infúziója, az utóbbi években pedig a Ponta kormány, amely amiatt aggódott, hogy nehogy az oktatás a szorgalmasak és arra érdemesek "dzsungelévé" váljon, megpróbált egy játék-érettségit bevezetni egyszerű vizsgákkal a lustáknak és a hülyéknek, viszont ők ugyanolyan előnyöket kaphattak a vizsga révén mint azok, akik igazából levizsgáztak. Nagyszerű egy egész országot figyelni, az intézményektől a politikumig, a választó tisztségviselőkig, szakértőkig, szülőkig és gyerekekig, akik a világ szeme előtt próbálnak lopni, anélkül, hogy kiejtenék a lopás szót, akárcsak azokban a játékokban, ahol a kérdésekre nem lehet azokkal válaszolni, hogy fekete-fehér-igen-nem.

Mert kedves olvasók, akik némák és udvariasak a hisztériával szemben, önök tudják jól, hogy az igazi katasztrófa nem a kilencven százalék alá esett arány, hanem a negyven fölé kúszott. Sokan, akik osztják a véleményemet azt mondják, helyes ez, szükség van olyanokra is, akik krumplit kapálnak, utcát sepernek. Nem értek egyet. Ha így nézzük a dolgokat, az nem vállalt módon de mégis durva és büntető: kevesen vannak, akik boldogok vagy elégedettek lennének ilyen munkákkal. Az ilyen hozzáállás abban áll, hogy tetszik nekünk mások boldogtalansága, vidámak vagyunk, ha a másikat megalázva látjuk. Csakhogy az érettségin 66 százaléknyi átengedett diák hatalmas arány, túl van a ráción, praktikumon és jóérzésen, és az az országos erőfeszítés, hogy ezt még tovább is növeljék, nemcsak az értékválság jele, hanem egy olyan strukturális félrecsúszásé, amit alaposabban kellene elemezni. Svájcban a szövetségi érettségi, amit én is letettem, csak a lakosság tizennyolc százalékának ad oklevelet. Egy félelmetes adat ez, a bukaresti stúdiókból nézve, egy olyan ország számára, amelyik a CERN kísérletnek ad otthont. Honnan jön tehát az az országos mánia, hogy minél többeket kell átengedni? Mert Svájctól eltérően az állam, a piac és társadalmi felépítmény olyan, hogy akiknek nincs érettségijük azokat lenyomják az alacsony megbecsültségű instabil munkák világába. Tőke nélkül, az alacsony vásárlóerővel, ami gyenge piacot eredményez, az ittenieknek csak ritkán van pénzük vállalkozást indítani, amikor meg van, a társaik szegénységébe ütköznek, akik ritkán engedik meg maguknak, hogy a napi szükségesnél többet költsenek. Nem kell túlozni: a városoknak valóban egyre változatosabb a piaca – azonban ezek telítődőben vannak és kevés újdonság van egy olyan stagnáló gazdaságban, mint a román. És még nem számoltunk az intézményes korrupcióval amely pont azokat a vállalkozásokat rágcsálja, amelyek mennek, és azokat is tönkre teszi. Persze van az alkalmazottá válás lehetősége, viszont a jelenlegi piaci viszonyok között az elárusítón, gyümölcsszedőn, gondozón kívül kevés lehetőségük van az érettségi nélkülieknek – mi több, nem létezik túlképzettségi plafon. És az igazi ereje az érettséginek az, hogy alapvető kritériuma maradt az állami struktúrákba való belépésnek: ilyen oklevél nélkül egyetlen köztisztség sem tölthető be. Ez így helyes, mondják sokan, és nem tévednek. A suszterek által vezetett állam emléke még friss – az érettségi önmagában nem garantálja sem az etikát, sem az intelligenciát. Viszont az évente ismétlődő hisztéria, amit aggódó anyukák osztanak, abból az őszinte aggódásból fakad, amit a félanalfabéta iránt éreznek, az állam említett elvárása miatt.

Mert napjainkig a politikai és tisztségviselői világ a mindenféle jóságok és a biztonság garanciája: pénz, befolyás, perspektíva, múlt és jövő a fő apanázsa annak a több ezer bizottságnak és testületnek, amellyel tele van az egész társadalom. Az érettségi azért ilyen fontos, mert belépési jelszó az állami intézményekbe, amelyek most is egyedurai a gazdaságnak és jólétnek. És az ahogy aggódó anyukák és félanalfabéta gyerekek milliói hajlandóak hazudni, csalni, lopni, bármit megtenni az oklevélért megadja ennek hatalmát: az egyik oldalról eladó lehetsz a Kauflandban és a másikról megkapod a biztonságot, sőt a lehetőségeket. Mindent vagy semmit. És ez, nem pedig a százalék, a gazdaság vagy CERN teszi a különbséget Svájc és Románia között: az előbbi egy terület, ahol az állatok egy nagy monstrum körül tülekednek, az utóbbi egy összetett rendszere a kezdeményezésnek, cégeknek és perspektíváknak. Sajnos Románia számára a különbség annyira mély, és zsigeri, hogy még én is egyetértek: inkább másoljanak, lopjanak, csináljanak bármit a diákok, mint hogy a szakadékba zuhanjanak.

Gabriel Miloia