ERDON Helyi hírek

2016.07.17. 13:55

Vásárfia a Rhédey-kertből

Színes kínálat várta az érdeklődőket péntek délután, a huszonharmadik alkalommal megszervezett Népi Mesterek Vásárán. Estére viszont eleredt az eső és szombaton is sokat esett…

Színes kínálat várta az érdeklődőket péntek délután, a huszonharmadik alkalommal megszervezett Népi Mesterek Vásárán. Estére viszont eleredt az eső és szombaton is sokat esett…

Rögtön az első standnál egzotikus tárgyakat, féldrágaköveket csodálhattak meg a látogatók: immár negyedik alkalommal jött el a Rhédey-kertben megszervezett vásárra a kameruni Alain Salvador, aki testvérével együtt már több éve Bukarestben él. Meglepetésére már aznap négy afrikai maszkot adott el, holott tavaly a váradiak kevéssé érdeklődtek az ilyen tárgyak iránt, inkább a bizsuknak volt sikerük. A kőből és fából készült egzotikus tárgyak között egyébként néhány valódi, krokodilbőrből készült táskát és tárcát is láttunk, ezeknek az ára 500 és 850 lej között volt.

Gyöngyök, edények

A kolozsvári Szallós Eszterrel is találkoztunk, aki kalotaszegi minták alapján, gyöngyből készült nyakpántokkal, nyakékekkel, karkötőkkel, hajpántokkal, fülbevalókkal csalogatta a vásárlókat, de egyebek mellett megcsodálhattunk egy kalotaszegi hímzett kötényt is. Gyerekkora óta hímez, gyöngydíszeket pedig, melyek mintája nagyrészt a kalotaszegi motívumokat tükrözik, jó pár éve készíti. A díszek árai 15 lejnél kezdődtek, karkötőket, nyakékeket 60 és 120 lej közötti áron kínált.

Huszonegyedik alkalommal jött el erre a vásárra a korondi Tófalvi László fazekasmester, aki hagyományos boroskancsókat, mézes bögréket, tejes fazekakat, pálinkás korsókat, csuprokat és egyebeket hozott. Az árak hat lejnél kezdődtek, s a legtöbb portékát 10-15-20 lejért árulta. „Nem tudom, mennyit fogunk eladni, az idő sem tart velünk, de ez a vásár nem csak a pénzről szól, hanem a hagyományaink megőrzéséről. Ha meghívtak, a tiszteletemet fejezem ki azzal, hogy eljövök” – mondta a korondi népi mester. Korondról egyébként többen is jöttek, s mint láttuk, egyes mesterek már új színeket, technikákat is vegyítenek a régiek közé. Nem hiányoztak a korondi káposztafőző fazekak sem, ezeket hét méretben árulták, 25 és 65 lej közötti áron. Akit érdekelt, azt is megtudhatta, mik a fortélyai annak, hogy tartósak legyenek.

Bocskorok, hegedűk

Az idén is láttuk a Fehér megyei Topánfalván készült bocskorokat, csizmákat. A mester, Trifuţ Iosif az idén nem jött el, így a hagyományosan, kézzel készített bőr lábbeliket felesége árulta. Meg is mutatta, hogy kézzel varrottak, bőrből vannak kint is bent is, a csizmák talpát pedig többek között fából készült szegek rögzítik. Egy életen át tartanak – mondta - csak vigyázni kell rájuk, például a csizmákat valamikor régen telente juhzsírral kenték be, hogy vízállóak legyenek.

Találkoztunk Bökös László nagyváradi hegedűkészítő mesterrel, aki ritka hangszereket hozott el a vására. „Manapság Váradon akár éhen is halhat az, aki ilyesmit készít, de az unokámnak lehet, hogy jól fognak jönni...” – mondta. A különleges hegedűk ára két-háromezer euró, tudtuk meg.

Csont és csuhé

A székelyudvarhelyi Szilveszter Ferenc marha lábszárcsontból, szarvasagancsból, bika- és tehénszarvból készít medálokat, írószer tartókat, kürtöket és tülköket, ez utóbbiak ára 100 és 250 lej közötti volt. Szintén Székelyudvarhelyről érkezett Bálint Júlia és Bálint Árpád, akik csuhéból készült kalapokat, fülbevalókat, babákat, különleges ernyővel ellátott lámpákat árultak, a legkisebb tárgyak három lejbe kerültek, a lámpák ára pedig 50-80 lej között volt.

Nem utolsó sorban, a vásáron a Down-kórosok egyesületének nappali központjába járó fiatalok, valamint a fogyatékkal élők Wilhelmina központjában tevékenykedők munkáit is meg lehetett vásárolni. A vásár ideje alatt a színpadon egymást váltották a különböző Bihar megyei településekről érkezett népzenei csoportok. A vásár fő szervezője az idén is a Körösvidéki Múzeum volt. A támogatók között szerepel többek között a Megyei Tanács, s több nagyváradi tanintézet is, köztük a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium.

Portékák kavalkádja

Láttunk még többek között üvegfúvó mestert, lehetett kapni kézi szőtteseket, népi öltözékeket, szentképeket, különböző faragott tárgyakat, de árultak egyebek mellett rézüstöket is, melyeket roma származású mesterek készítenek. Mint megtudtuk, a mesterek szívesen vesznek részt a vásáron, többen elmondták, hogy teljes ellátást kapnak Váradon, elegáns szállodában laknak. A Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület több tagja is eljött – Orvos Józsefné fazekasmester például karcolt, írókázott és rátétes népi kerámiatárgyakat hozott el, s nem hiányzott a debreceni cseréppipa sem, mely nemrég bekerült a Nemzeti Értéktárba és a Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegyét is elnyerte.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!