ERDON Helyi hírek

2016.05.05. 11:13

Ékszerboltba törtek be

Ismeretlen elkövetők nagy értékben kaparintottak meg ékszereket egy nagyváradi ékszerüzletből. A betöréses lopásra csak napokkal a tett elkövetése után derült fény.

Ismeretlen elkövetők nagy értékben kaparintottak meg ékszereket egy nagyváradi ékszerüzletből. A betöréses lopásra csak napokkal a tett elkövetése után derült fény.

Izgalmas bűnügyi filmeket idéző betöréses lopás történt Nagyváradon a hétvégén. Mintegy százezer euró értékű ékszert loptak el az ortodox húsvét éjjelén a nagyváradi Vár téri (Piata Cetatii) ékszerüzletből. Információink szerint az elkövető, vagy elkövetők felülről jutottak be az üzletbe, méghozzá úgy, hogy feltörték a tetőt és a mennyezetet. Miután bejutottak az üzletbe, kitépték helyükről a megfigyelő kamerákat és leállították a riasztórendszert, ezzel magyarázható, hogy nem mentek a tett helyszínére az onnan alig kétszáz méterre lévő őrök.

Mindezek után a tettesek kivágták a széf ajtaját és kivettek belőle mindent, amit találtak. Értesülések szerint összesen több mint százezer euró értékben gyűrűket, láncokat, karpereceket és fülbevalókat kaparintottak meg az egyelőre még ismeretlen elkövetők. A betörők mindenre gondoltak, így nem csak alaposan felkészültek tettük minden mozzanatára, de a betörés időpontját is tökéletesen választották meg, hiszen a bűncselekményre csak kedden reggel derült fény, amikor az ékszerüzlet dolgozói ismét munkába mentek a húsvéti pihenő után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!