ERDON Helyi hírek

2016.04.04. 16:52

Átszállóállomás épül

A nagyváradi helyi tanács elfogadta legutóbbi ülésén a váradi vasútállomásnál építendő autóbusz átszállóállomás módosított műszaki-gazdasági dokumentációját.

A nagyváradi helyi tanács elfogadta legutóbbi ülésén a váradi vasútállomásnál építendő autóbusz átszállóállomás módosított műszaki-gazdasági dokumentációját.

Tekintettel arra, hogy számos Bihar megyében tevékenykedő utasszállító vállalat megkapta a licenszet buszjáratok üzemeltetésére – aminek nyomán a megye különböző településeiről Váradra érkező buszok a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV) megállóiban állnak meg, ami nehezíti a váradi tömegközlekdési eszközök haladását –, ezért állt elő a HKV azzal a javaslattal, hogy építsenek a városban két autóbuszállomást és több átszállóállomást ezeknek a buszoknak a fogadására.

Az egyik autóbuszállomás már megépült a váradszőllősi villamosvégmegálló mellett, a másik pedig most épül a Vitéz (Decebal) úton, míg a két átszálló állomás a kölzekedésrendészet székhelyének közelében, valamint a vasútállomás mellett épül meg. Ez utóbbi létesítmény eredetileg tervezett 154 négyzetméteres területét 313 négyzetméterrel bővítették, az átszálló állomás épülete 111,41 négyzetméteren terül majd el.

Az épületben váróterem, irodák, jegyárusító hely, kereskedelmi egységek és mellékhelyiségek kapnak majd helyet. A kivitelezési időszak egy év, a beruházás költségvetése 1.461 ezer lej.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!