ERDON Helyi hírek

2016.04.25. 13:11

A kancellária rendszer lehet a megoldás

A PKE vezetősége tárgyalásokat folytat a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumával arról, hogy bevezessék itt is a felsőoktatási kancellária rendszert.

A PKE vezetősége tárgyalásokat folytat a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumával arról, hogy bevezessék itt is a felsőoktatási kancellária rendszert.

Tőkés László a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Alapítók Tanácsának elnöke számolt be hétfőn Nagyváradon sajtótájékoztató  keretében arról, hogy tárgyalások zajlottak a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőivel, Balog Zoltán miniszterrel, valamint Palkovics László oktatásügyi államtitkárral. A tárgyalások jelenlegi fázisában azt lehet biztosan tudni, hogy a minisztérium dolgozik egy javaslatcsomagon, mely újra szabályozza majd a Sapientia Egyetem és a PKE közötti viszonyt. Hozzátette, hogy a minisztérium azon gondolkozik, miképpen lehetne átültetni a romániai jogrendbe a Magyarországon meghonosodott egyetemi kancellária rendszert. Fodor Attila a PKE Egyetemi Szenátusának elnöke a sajtótájékoztatón  kifejtette, hogy a kancellári tisztség a romániai oktatási rendszerben a gazdasági igazgató tisztségnek felelne meg, és a magyarországi jogrendben a rektor és a kancellár egyetértési jogot gyakorol az egyetem irányításában. Tőkés László kiemelte, hogy Magyarországon is éppen azért vezették be a kancellária rendszert, mert az ottani egyetemek is hatalmas adósságokat halmoztak fel. Hozzátette, hogy ebben a rendszerben a  rektor az oktatási és tudományos tevékenységet irányítja, míg a kancellár a felsőfokú oktatási intézmény gazdasági- és pénzügyeiért felelős. „A kancellária egy garanciális intézmény, és mi örvendenénk egy ilyen garanciális megoldásnak” - fogalmazott.

Felelősségre vonás

Tőkés László a sajtótájékoztatón kifejtette: az egyetem átszervezése után „egyenesbe kerültünk a csődközeli válsághelyzet dolgában”. Elmondta, hogy a PKE már-már a fizetésképtelenség felé sodródott. Hogy ez a válság odáig elhúzódhatott, hogy 3,5 millió lejes adósság halmozódott fel anélkül, hogy bármilyen lépést foganatosítottak volna, annak oka egyrészt a korábbi vezetőkbe vetett bizalom volt, ugyanakkor a szelektív, sőt manipulatív tájékoztatás is közrejáétszott abban, hogy nem léptek korábban. Mint Tőkés fogalmazott, az egyetem működtetésében kompetens felek a tényállásának csak egy-egy szeletét ismerték, senki sem látta át a probléma egészét János Szabolcs volt rektor szelektív tájékoztatásai miatt. Tőkés László leszögezte, hogy a felelősségre vonás nem maradhat el. „Az Alapítók Tanácsa háromnegyed éve foglalkozik ezzel az üggyel, független auditot rendeltünk el. Mikor nyilvánvalóvá vált a válság, megtettük a szükséges lépeseket, lemondattuk János Szabolcs rektort és Berei Annamária gazdasági igazgatót ” - fogalmazott. Bejelentette, hogy János Szabolcs ellen az egyetem Alapítók Tanácsa fegyelmi eljárást indított, melynek eredményeképpen tizenkét évre felfüggesztik bizonyos jogait: nem jelentkezhet versenyvizsgán vezető beosztások betöltésére, nem pályázhat magasabb egyetemi titulusra, és nem lehet tagja doktor-, illetve mesterképző bizottságoknak.

Tőkés László jelezte, hogy erkölcsi téren is problémák vannak az egyetemen, hiszen az említett határozatot csak minimális szavazattöbbséggel fogadta el az Alapítók Tanácsa, amit ő úgy értékelt, hogy egyes szavazók manipuláció áldozatai lettek, sőt, az sem kizárt, hogy maguk is részesei voltak a szabálytalanságoknak. Berei Annamária felmondott, így ellene nem lehet fegyelmi eljárást indítani az egyetem berkein belül. Tőkés László jelezte, hogy János Szabolcs együttműködik az egyetemmel, de Berei Annamária nem érzi át az erkölcsi súlyát a történteknek, és amennyiben nem tér jobb belátásra, akkor valószinűleg jogi eljárást kezdeményeznek ellene.

Adósságtörlesztés

Arra a kérdésünkre, hogy az átszervezés után a magyar kormány csökkenteni fogja-e a PKE-nek nyújtott anyagi támogatást, Pálfi József rektor azt válaszolta, hogy konkrét pénzügyi kérdésekről még nem tárgyaltak az intézményfenntartó magyar kormánnyal, de hangot adott azon meggyőződésének, hogy a magyar kormánytámogatás nem fog csökkenni. Fodor Attila a maga során kifejtette, hogy az átszervezés nyomán keletkező 116 millió forintnyi éves megtakarítás az egyetem támogatásának mintegy 20 százalékát teszi ki. Arra a kérdésünkre, hogy mennyi idő alatt lehet törleszteni a felhalmozott adósságokat, Pálfi József azt válaszolta, hogy amennyiben tudják tartani az említett éves megtakarítás mértékét, akkor három-négy éven belül törleszthető lesz az egyetem teljes adóssága.

Új struktúra

A PKE strukturális átalakítása nyomán az egyetemen eddig működő három kart két karrá alakították át, az egyik a Művészeti és Bölcsészesti Kar, a másik pedig a Társadalomtudományi és Közgazdasági Kar. Az előbbi keretében három tanszék - magyar nyelv és irodalom, vizuális művészeti és zeneművészeti -, utóbbiban pedig két tanszék - a humán tudományi és a közgazdaságtudományi - fog működni.

Az átszervezés nyomán megszűnik a román és a filozófia alapszak, valamint a kortárs politikai filozófia mesterszak, ugyanakkor egyelőre szüneteltetik az angol-magyar, az angol-német, a magyar-német és a magyar-angol alapszakok meghirdetését. Kérdésre válaszolva Pálfi József hangsúlyozta, hogy az átszervezés nem érinti a dokorképzést, hiszen az ELTE-vel kötött szerződés a továbbiakban is érvényes, tehát a doktorképzés lehetősége továbbra is nyitva marad a PKE hallgatói részére.

Arra a kérdésünkre, hogy az átszervezés miképpen érinti az oktatói állományt, Pálfi József kifejtette, hogy mintegy negyvenöt állást szüntetnek meg, ezek közül tizennégy adminisztratív, huszonnégy pedig oktatói állás. Mint elhangzott, főként az óraadó tanárok foglalkoztatását szüntetik meg, illetve a nyugdíjazáshoz közel álló oktatók munkaviszonyát nem fogja az egyetem meghosszabbítani. Elhangzott továbbá, hogy még nem született döntés a tandíjak módosításáról.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!