Emlékezés a tizenkét mártírra

Nagyvárad- Hétfő délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.

Az emléktábla annak a tizenkét mártírnak az emlékét örökíti meg, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.

Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte.

Rövid beszédében Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: a 12 polgár azért áldozta életét, hogy megvédjék azt a hidat, amelyet ma újból lerombolnak, de ezúttal jó cél érdekében. Reményét fejezte ki, hogy az újjáépítés során nemcsak ezt a átkelőt sikerül újjáépíteni, hanem átvitt értelemben sikerül új hidakat is építeni az anyaország és Várad között, melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kulturális és nemzeti autonómiánkat tudjuk itt helyben megvalósítani, illetve megtartani.

Temetetlenül

Pásztai Ottó egyesületi elnök Katona Béla egykori újságíró Várad a viharban című könyvéből idézte fel a történteket. Mint elhangzott, 1944. október 12-én hajnalban robogtak keresztül Várad főútvonalán a magyar és azok a német gépesített egységek, amelyek a város külső peremén addig harcban állottak. Már csak utóvédjeik maradtak a városban, és néhány magyar népfelkelő szakasz, 45-60 évesek. Az egyik német utóvéd egység a Bémer téren és a Szent László teret összekötő Körös-hídnál helyezkedett el. Az volt a feladatuk, hogy ezt a hidat utasításuk értelmében reggel 7 órakor levegőbe röpítsék. A pár lépésre levő Szent János utcai sarki épületnél 15-20 idős magyar honvédet hagytak hátra utóvéd poszton. Ezek, amikor észrevették, hogy a németek fel akarják robbantani a hidat, aminek stratégiailag semmi értelme nem volt, hiszen a Körösnek mindkét partján özönlöttek már a város felé a szovjet csapatok, Boér Péter tartalékos hadnagy vezetésével igyekeztek megakadályozni a fölösleges rombolást. Ám kísérletükre gyászosan ráfizettek. 12 idős honvédet percek alatt ott helyben agyonlőttek. Majd reggel 7 órakor óriási detonációval felrobbant a híd. A mártír honvédek temetetlen holtteste két napig feküdt a Körös-parton, majd jóérzésű, bátor váradi polgárok földet hantoltak reájuk, s csak december hónapban exhumálták őket s helyezték el a temetőben. A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk.

„Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”-fogalmazott az öregdiákok vezetője.

A rendezvényen közreműködött Meleg Vilmos színművész, végül pedig Pék Sándor esperes-plébános mondott áldást. Megjegyzendő, hogy annak idején, a híd megsemmisülését követően, még a kommunista városvezetés is pontonhidat biztosított az átkelésre, a mostani polgármester viszont nem képes arra, hogy valamilyen módon ideiglenesen megoldja az átkelést.

A névsor

A tizenkét hősi halott névsora a következő: Bereczki Sándor 47 éves kőműves mester, Béres Sándor 52 éves nyomdász mester, Boér Péter 51 éves gimnáziumi tanár, kántor, tartalékos hadnagy, Gurzó Imre 52 éves szakmunkás, Hant Elek 51 éves asztalos mester, Huszár István 48 éves szakaszvezető, Katona József 50 éves ácsmester, Krammer Ferenc 51 éves asztalos, Nagy Gyula 51 éves telekkönyvvezető, Seres János 49 éves révi földműves, őrvezető, Simonovits János 50 éves üzemlakatos, id. Sziki Gyula 43 éves jákóhodosi földműves.

Ciucur Losonczi Antonius