ERDON Helyi hírek

2015.10.18. 19:06

Egymillió csillag a szegényekért

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Caritas Catolica és a görög katolikus Caritas Eparhial szervezésében péntek este megható ünnepség helyszíne volt a Székesegyház előtti tér.

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Caritas Catolica és a görög katolikus Caritas Eparhial szervezésében péntek este megható ünnepség helyszíne volt a Székesegyház előtti tér.

Az Egymillió Csillag elnevezésű rendezvényen közös imával, illetve mécsesek szimbolikus meggyújtásával fejezték ki együttérzésüket a jelenlevők a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élő embertársaik iránt, felekezeti és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. Az átfogó szolidaritási gesztus amúgy Románia 54 településén került megrendezésre párhuzamosan, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye területén többek között Margittán és Tasnádon is, és az esemény keretében a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy aláírják a szociális szolgáltatások állami támogatásának növelése céljából indított, Igen a szociális szolgáltatásokra elnevezésű petíciót, melyet a kezdeményezők a kormánynak címeznek, hogy elérjék azt, hogy 2020-ig évi 0,3 százalékkal növeljék a költségvetésből a szociális szolgáltatásokra szánt kiadásokat.

Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: sokszor érzéketlenül megyünk el olyan embertársaink mellett, akik szenvednek azért, mert valamilyen oknál fogva a szegénység, az esélytelenség, a betegség, a kitaszítottság, a magány vagy egyéb megpróbáltatások áldozataivá váltak. Nem sejtjük azt, hogy az utcán áthaladva milyen drámák játszódnak le a falak mögött, pedig minden érintett örömmel fogadja a neki nyújtott kezet, és a segítséget. „A mai mécsesekkel, melyeket meggyújtunk, azt szeretnénk jelezni, hogy nem félünk elindulni a rászorulók felé, fel merjük őket vállalni, és tenni szeretnénk valamit értünk”, hangsúlyozta a főpásztor, Kalkuttai Boldog Teréz anya szavaival bátorítva az egybegyűlteket ezen nemes és egyben emberségünket minősítő vállalkozásra.

Csillagfények

Rajna József Caritas-igazgató röviden visszatekintett az általa vezetett intézmény elmúlt 25 évben kifejtett megbízatására, amikor megmutathatták, hogy tudnak a sötétségbe fényt és derűt, vigasztalást vinni, a szükséget szenvedők segítségére sietni. Azt tanácsolta: ahogy a két Caritas-szervezet is összefogott ezen az estén, mindannyian tegyük ugyanezt, átérezve azt, hogy van nekünk egy keresztény küldetésünk, vagyis Jézus szavait követve („Szegények mindig lesznek köztetek”) karoljuk fel a szociális eseteket.

Felszólalt még Virgil Bercea görög katolikus püspök, valamint a Caritas Eparhial részéről Vasile Şoptea atya. Közreműködött a Székesegyház Oláh Gabriella kántor által felkészített gyermekkórusa, a Iuliu Maniu Görög Katolikus Teológiai Líceum néhány diákja „villámcsődült”, és miközben meggyúltak a mécsesek, a Résonnance Kulturális Egyesület részéről a váradi Lavinia Dragoş és a temesvári Maria Alice Poenariu pianinón játszottak. Amikor pedig besötétedett, jól kivehetőek voltak a Székesegyházra fényeffektusokkal kitett csillagok.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!