ERDON Helyi hírek

2015.09.03. 14:28

„Minicsoport” az Orsolya óvodában

Az idén először három évesnél kisebbek számára is indít egy csoportot a nagyváradi Orsolya óvoda. A napokban fejezik be az előkészületeket mindkét épületben, az utolsó simítások zajlanak.

Az idén először három évesnél kisebbek számára is indít egy csoportot a nagyváradi Orsolya óvoda. A napokban fejezik be az előkészületeket mindkét épületben, az utolsó simítások zajlanak.

A Moszkva utcai Orsolya óvodának több száz éves múltja van, már az 1700-as években is létezett, akkoriban az Orsolya-rendi apácák vezették az intézményt, az ötvenes évektől kezdve pedig állami óvodaként működik. A megyében ez a legnagyobb, önálló jogi személyként létező magyar állami óvoda, s egyúttal az egyedüli, amely kis, közép- és nagycsoporttal rendelkezik, tudtuk meg Farkas Tünde igazgatónőtől. Mivel olyan jelzéseket kaptak, hogy továbbra sincs elegendő hely a bölcsődékben, megpróbáltak a szülők segítségére sietni és az idén először „minicsoportot” indítanak, ahová két és fél éves kortól várják a gyerekeket. Még van néhány helyük, lehet jelentkezni. Első sorban a szükséges rutinok elsajátításában segítenek majd nekik, önálló evésre, szobatisztaságra tanítják majd a legkisebbeket.

Program

Az óvodának három éve a Ialomiţei utcán is van kirendeltsége. A Moszkva utcán napközis kis-, közép és nagycsoport, továbbá egy rövid programos vegyes csoport működik, illetve a „minicsoport”, a Ialomiţei utcán pedig két napközis és egy vegyes rövid programú csoportba várják a gyerekeket. A napközis csoportok programja hét órától tizenhét óráig tart, a gyerekek reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak, a díjszabás pedig, mint minden állami napköziben, napi hét lej. A rövid program reggel nyolctól délután egy óráig tart, itt nincs díjszabás, a gyerekek uzsonnát visznek magukkal.

Az Orsolya óvodában Luka Enikő pszichológus és Simo-Ritter Csilla logopédus foglalkozik a gyerekekkel heti rendszerességgel, s a szülők a következő opcionális tevékenységek közül választhatnak a gyermek számára akár kettőt is: modern tánc, angol, környezetvédelem, újdonságként pedig pszichológus által vezetett meseterápia mellett is dönthetnek. Az elmúlt évek során sikerült szépen rendbe tenni a termeket, tavaly a szülők segítségével az udvar felújítását is befejezték, s ha minden jól megy, az idén egy kerítés is épül a homokozó köré. Az ennivalót egy catering-cég biztosítja, s amint az igazgatónő elmondta, nagyon ízletes, egyben házias, egészséges koszttal látja el az óvodát. Mint megtudtuk, még van néhány hely mindegyik csoportban, érdeklődni a 0721.03.26.81 telefonszámon lehet.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!