Zenész családból származik

Molnár Mária 1998-tól a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese. 1986-1998 közötti időszakban a Kolozsvári Román Opera énekkari tagja volt. Magánénekesként fellépett Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Horvátországban, Magyarországon, Szlovákiában.

Jelentős a magánénekesi repertoárja.

2015 júniusában a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, a Kolozsvári Magyar Opera Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját mutatta be. Szereplők: Judit- Molnár Mária és Kékszakállú- Szilágyi János. Közreműködött a Miskolci Szimfonikus Zenekar, vezényelt Selmeczi György.

A miskolci szereplése után kérdeztem énekesi pályának alakulásáról, szerepeiről.

Marosvásárhelyen született. A középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Pedagógiai Líceum- művészeti tagozatán. Az egyetemi tanulmányait a kolozsvári „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Énekszakán végezte. A Zeneakadémiára kerülve telepedett át Kolozsvárra, ami elég mélyen érintette, mert ragaszkodik a családjához. Belecsöppent egy kötelességi körben levő magányba. Egyedül kellett megbirkóznia az élet kihívásaival.

- Ki volt az, aki először figyelt fel arra, hogy jó zenei hallása van?

Zenész családból származom. Édesanyám testvérbátyja zenetanár volt. Egy nap megkérdezte, tudok-e egy népdalt, vagy valami éneket. Énekeltem. Majd kopogtatott. Utána kopogtattam. Gyere felvételizni! - mondta. Így kerültem én erre a pályára. Vonzott ez az idegen világ, mert állandóan énekelt nagymamám is. Énekes kedvű volt. Fiatal korában színjátszó csoportban is játszott. Édesapám is szeretett volna zenész lenni, csak őt származása miatt nem vették fel a zeneművészeti főiskolába.

Önmagáról szólva: Eléggé visszahúzódó vagyok. Ezen a pályán, ez nem erény. Összes tanáromra szívesen emlékszem, mert mindeniktől kaptam útravalót. Egy adott pillanatban szóltak, jelentkezzem a Magyar Operánál meghallgatásra. Akkor éppen a Nabucco bemutatására készültek. Kürthy András rendező meghallgatott, és azt mondta, lesz versenyvizsga, és azon jelentkezzem. Jelentkeztem és felvettek. Félévig jártam próbákra, kiszállásokra, előadásokra. 12 és félévet voltam a Kolozsvári Nemzeti Opera tagja.

- Melyik opera állott a szívéhez közelebb?

Nem ismerem az operairodalmat, hogy legyen szerep álmom. Ezek idővel adódtak. Igazából mindenik tetszett, mindenikért hálás voltam. Ami leginkább megérintett, az a Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operája. A magyar zeneirodalomból ez a mű világviszonylatban is a legismertebb. Egy adott pillanatban szóvá tettem, szeretném a Judit szerepét eljátszani.

Szinetár Miklós Magyarország egyik legismertebb opera rendezője Kolozsváron színre állította a darabot. 2014-ben Bánffy Napok keretében a Kolozsvári Magyar Opera A kékszakállú herceg vára-című operát olyan felfogásban mutatta be, amilyent az 1918-as ősbemutató alkalmával alkalmaztak. Rekonstruálták Bánffy Miklós hajdani elképzeléseit a díszlet és jelmeztervezetre vonatkozóan. Rendezője a világhírű film, színház, operarendező Szinetár Miklós volt. Díszlet és jelmeztervező Gróf Bánffy Miklós. A rekonstrukciót irányították Szebeni Zsuzsa és Lörincz Gyula.

Szereplők: Molnár Mária és Szilágyi János. Prológus: Dimény Áron. Vezényelt: Selmeczi György

- Mit szeretne a zeneirodalomból eljátszani?

Maradjon titok.

- Nem létezik, hogy ne legyenek szerep-álmai? Külföldön milyen operaházakban lépett fel?

Csak azokban, melyekben a Kolozsvári Magyar Operával léptünk fel. De a Kolozsvári Állami Operaházzal is felléptünk turnék alkalmával Firenzében Maggio Musicale Fesztiválon. Ott énekeltem Florát (Verdi: Traviata). A hollandiai másfél hónapos turnén Suzukit (G. Puccini: Pillangókisasszony). Nagy élmény volt számomra, mikor Amsterdamban előadás végén állva tapsoltak minket.

- Volt olyan, hogy megérkezett egy teljesen, a nyelvet sem ismerő városban, sétál. Ilyenkor, mire gondol?

Kirakatok előtt megáll. Megnézi, mi van benne. Lát egy nagy templomot. Bemegy, megnézi.

Mikor Firenzében voltunk, nagyon jól éreztem magam. Az a tudat, hogy valamikor itt jártak Michelangelo Buonarotti, Dante Alighieri vagy a Mediciek, ez „símogatólag” hatott rám. Mintha biztattak volna: „gyere, nézzél meg”. Természetesen bementem a Santa Croce templomba, bementem a Dom múzeumba, ahol a művész egyik kései alkotása, a négyalakos Pieta látható. Megtekintettem Michelangelo szülőházát is. Nagyon otthonosak az olaszok. Természetesek, közvetlenek. Volt olyan, hogy ültem a járda szélén, és a térdemen széthajtott térképet, néztem és azon keresztül próbáltam kibogozni, most, hol is vagyok, és merre szeretnék eljutni. Mert egyedül járkáltam abban a nagyvárosban. Hozzám jön egy olasz raggazo, hogy megkérdezze, nem mennék- e vele kávézni? Mondtam, most nem teszek ilyesmit. Nekünk a Konzervatóriumban tanítottak olasz nyelvet. Hétköznapi szinten elboldogulok olaszul. Lehet, hogy franciául is, de erre nem volt alkalmam. Németül nagyon keveset tudok. Oroszul önszorgalomból megtanultam a betűket. Meg pár szót. Hollandia is nagyon barátságos. Az lepett meg, hogy nincs függöny az ablakokon. Bárki benézhet, ha netán nyitva van a szoba ajtaja, akkor átlát a hátsó udvarig. Én ezt annyira nyitottnak látom, hogy tetszett, annak ellenére, hogy amikor ott voltunk, akkor esős időt fogtunk ki. Belgiumban, ahol két előadás volt. Voltunk Bécsben, ahol lemezfelvételt készítettek velünk. Ekkor a Román Operával voltam.

- A lemezfelvétel hogyan készült?

Megmondták, most ettől eddig fogjuk énekelni. Mindenki igyekezett koncentrálni, maximálist nyújtani. Meghallgatták, ha jó volt, akkor OK. Ha valami nem tetszett, megmondták, mit is, kérnek ők. Mire kell figyelni, mert újra veszik. Az 1996-es felvétel számomra nem volt olyan fontos, akkor énekkari tag voltam. Tőlem nem kérhettek személy szerint egy nagyobb koncentrálást.

Számomra Selmeczi Gyögy által felvett modern operák alkalmával jelentkezett a kihívás igénye. A Vajda Leonce és Léna című operában az ember saját határain nem tud túllépni. Nem hiszem akár mennyiségileg, akár minőségileg olyan kimagaslót nyújtottam volna, hogy velem interjú készüljön.

Mint egyszerű néző, merem állítani, hogy az előadásnak meghatározó része az, ami a színpadon történik.

Egy jó kollega sok mindent kihoz az emberből, az előadóból. Ez az előadó művészet nagy titka. Közrejátszik mindenütt a lehetőség. A kollegák, akik, úgy mond, feladják a labdát. Azok a kollegák, akiknek nem volt lehetőségük külföldön bizonyítani, azok itthon gazdagították a nézőközönségük ízlésvilágát. Ami Kolozsvár esetében nem kis dolog. Erre a város zeneművészeti élete bizonyíték.

Azért óvakodom attól, hogy szerep-álmaimról nyilatkozzam, mert eddig, amit konkrétan kívántam, ha be is jött, nem igazán sikerült. Azt szeretném, ha valami olyan jöjjön, ami sikerül.

Az ember azt az életet éli le, amit egy bizonyos hatalom, egy olyan erő, melyet képtelen irányítani, meghatároz. Ezért kell a mindennapok felé emelkedni. Két választás van, vagy azt csinálom, amit Ő mond, vagy akkor meghalok, mint előadóművész.

A teljesség igénye nélkül repertoárjából idéznék.

Előadott szerepei

G. Bizet: Carmen, Mercedes. P. I. Csajkovszkij: Anyegin- Larina. G. Donizetti: Lammermoori Lucia- Alisa. Erkel Ferenc: Bánk bán- Gertrúd. Erkel Ferenc: Dózsa György- Lantos. Huszka Jenő: Lili bárónő- Lili. Kálmán Imre: Marica grófnő- Lidi. J. Strauss: A denevér- Orlovszky. Vajda János: Leonce és Léna – Nevelőnő. G. Verdi: Nabucco- Fenena. G. Verdi: Álarcosbál- Ulrica.

Rendkívül gazdag Vokál - szimfonikus repertoárral is rendelkezik.

Molnár Mária gyötrődő, sokszor önmarcangoló típusú művész, aki mindig a maximumot szeretné adni közönségének. A feldübörgő tapsok arra sarkallják belső, született adottságait minél maradéktalanabbul nyújtsa az ezerfejű cézárnak.

Csomafáy Ferenc