Szakmai fődíj a váradi művészeknek

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját kiváló együttes teljesítményéért a Nagyváradi Szigligeti Színház A mi osztályunk című előadása kapta a Magyar Színházak XXVII Kisvárdai Fesztiválján. Az elismerést szombaton vehették át.

Azt már előre sejteni lehetett, hogy nagy hatást fog kelteni Kisvárdán a XXVII Magyar Színházak Fesztiválján a nagyváradi Szigligeti Színház A mi osztályunk című darabja. Annak ellenére mondom ezt, hogy bár Nagyváradon nagy sikere volt az előadásnak, de ez nem garancia semmire, hiszen minden egyes előadás más, és a legzseniálisabban megrendezett, a legzseniálisabb színészek által eljátszott darabok is hol jobban, hol kevésbé jobban sikerülnek. És írom ezt annak ellenére is, hogy szem- és fültanúja voltam annak, amint az előadás napján, június 24-én, szerdán tartott lejáró próbán Anca Bradu rendező meglehetősen elégedetlen volt a látottakkal, hallottakkal, aminek félreérthetetlen módon hangot is adott: a fekete díszleteken nagy lyukak éktelenkedtek, a reflektorok úgy sorakoztak és fénylettek a háttérben egymás mellett, mint valami diszkóban, és a színészek sem éppen úgy és ott álltak, ültek, mozogtak, ahogy azt ő megkövetelte tőlük.

Megrázó drámaiság

Az utolsó pillanatokban levezényelt, a negatívumokat kiküszöbölő eligazítás jót tett a produkciónak, mert a délután hat órakor (helyi idő) kezdődő előadás jó ritmusban haladt előre, a leghatásosabb jelenetek pedig valóban igen hatásosra sikerültek. A darabról magáról már részletesen beszámoltam a Bihari Napló március 23-i számában, tehát ezt most nem részletezem, azt azonban meg kell jegyezni, hogy a mű megrázó drámaiságához ezúttal sem férhetett kétség, a színészek és a muzsikusok minőségi együtt játszása szöveg, zene, tánc hatásos szimbiózisát alkotta ezen az estén. Ennek ellenére a kisvárdai művelődési ház mintegy félházas közönsége nem fogadta hangos, vastapsos lelkesedéssel a produkciót. Az előadás utáni fogadáson azonban a társulatot vendégül látó – vagy ahogy a szervezők hívták, mentoráló – Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, a Kisvárdai Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium vezetője hálás köszönetet mondott a váradiaknak, amiért elhozták Kisvárdára ezt a megrázó előadást. Ezek a szavak már megelőlegezték az egy nappal később lezajlott szakmai kiértékelőn elhangzottakat.

Szakmai kiértékelő

„Balladisztikus tömörségű, rekviemszerű előadás”, „pontos, tiszta cselekményvezetés”, „koncentrált színészi játék”, „a zenei megkomponáltság hatásossága” – csak néhány abból a számos pozitív kritikai megjegyzésből, amelyet az előadás és a buli hatásának másnapján a városháza konferenciatermében lebonyolított szakmai kiértékelőn mondott Perényi Balázs rendező, Stuber Andrea és Kovács Dezső kritikusok, valamint az egyik zsűritag, Árkosi Árpád rendező az előadás alkotóinak jelenlétében és részvételével. A beszélgetést Perényi Balázs irányította, aki többek között az előadás sajátos, hiteles attitűdjéről beszélt, míg Stuber Andrea kiemelte a múlttal való szembenézés fontosságát, illetve azt, hogy A mi osztályunk éppen ezt vállalta fel. Rendkívül pozitívan értékelte a rendezői munkát, hangsúlyozva, hogy Anca Bradu rendezésében nincs női szeszély, az ő irányítása alatt A mi osztályunk egy pontosan megkomponált történet, melyben ellenpontok, kettősök, hármasok alakulnak ki, a zenei részek pedig a különböző közösségek együttélésének rituáléiként hatottak.

Jó fogadtatás

Kovács Dezső az előadás esztétikai alapdilemmájaként nevezte meg azt, hogy nem sikerült mindig tisztán és egyértelműen elkülöníteni a narrációt és a cselekményt. Mindazonáltal a darab két kulcsjelenete hibátlanra sikerült, tette hozzá. A színészi játék és a díszlet is elnyerte a kritikusok tetszését, az alkotás minden alkotóeleme harmonizált egymással, mondták. Az ítészek között némi vita is kialakult: az előadás egyes megoldásai (a vetített képek alkalmazása, Szabó Eduárd szteppelése, amikor az általa megformált Abraham megérkezik Amerikába) megnyerték egyesek tetszését, másokét viszont nem, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy A mi osztályunk alapjában véve rendkívül jó szakmai fogadtatásban részesült. Megszólaltatták az előadás rendezőjét, Anca Bradut is, aki elmondta, hogy a szerzői jogvédelmi előírások nem tették lehetővé, hogy sokat változtasson a szövegen, de nem is állt szándékában ilyesmi, hiszen Tadeusz Slobodzianek írásának éppen a felépítése az egyik legnagyobb erőssége, és ezt a struktúrát nehéz is lett volna, ugyanakkor nem is lett volna érdemes megbontani. Említést tett a társulat – ahogy ő fogalmazott – „bizarr” sorsáról is, mely az utóbbi években egy sor jelentős változáson ment át, és emiatt nem mindig tudott maximálisan a művészi munkára koncentrálni, de a színtársulatban óriási potenciál van, ami ebben az előadásban is megmutatkozott. Ugyanezt a gondolatot erősítette meg Árkosi Árpád is, aki a továbbiakban Anca Bradu erényeként emelte ki azt, hogy előadásaiban mindig megteremti a kívánt teret, ami felülírja a helyszín keltette technikai nehézségeket. „Vagyis nem lehet minden bajt Kisvárdára fogni” – fogalmazott Árkosi, hangsúlyozva a továbbiakban az élő zene fontosságát, ami olyan pluszt ad egy előadásnak, amit felvételről sugárzott zenével nem lehet pótolni. Ebben a tekintetben tehát a váradiak előadása ugyancsak nagy értéket képvisel. A társulat aznap délután még megnézett egy a versenyprogramban szereplő előadást, majd este hazaindult. Szombaton azonban vissza is térhettek ugyanoda, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját a szakmai zsűri döntése alapján A mi osztályunk nyerte el.

Pap István