A szegediek zárták a váradi táncfesztivált

Juronics Tamás koreográfiájában mutatta be Nagyváradon vasárnap este a Stabat Mater és Tavaszi áldozat című produkcióit a Szegedi Kortárs Balett.

Érdekes párosítással érkezett az Infinite Dance Festivalra a Szegedi Kortárs Balett, mely Arvo Part megejtő szépségű Stabat materét és a Sztravinszkij klasszikus Tavaszi áldozatát mutatta be a nagyváradi közönségnek a fesztivál vasárnapi zárónapján. A szegediek Stabat matere tulajdonképpen egy vízió: Gábriel arkangyal elhozza Máriának a hírt, hogy ő lesz az anyja a megváltónak, de ez a jövendölés egyben feltárja Mária előtt fiának egész, szenvedésekkel teli életét is. Arvo Part megejtő, drámai szépségű zenéjének szinte minden taktusa a fájdalomról szól, és ezt a hangulatot közvetítette a társulat is táncban kifejezve. Az előadás vízió jellegét erősítette a kékes fényben úszó színpad, és a hátterében kifeszített cérnaszerű függöny, mely mögül több alkalommal bújtak elő a szereplők, mintegy belépve az arkangyal által Máriának megmutatott vízióba. Az alaposan átgondolt látványvilág mellett a kifejező tánckoreográfiáva is az előadás értékeit növelte.

Tavaszi áldozat

A második részben a balett történetének egyik korszakalkotó művére Sztravinszkij Tavaszi áldozatára készült előadását mutatta be a szegedi társulat. Súlyos csomagjukat a színpadra tolva, meglehetősen viseltes ruhákban léptek a színre a szereplők a darab első jelenetében, emigránsokra emlékeztetnek, akik minden mozdítható vagyonukat magukkal viszik egy ismeretlen világba. A koreográfia tehát eltávolodik a pogány orosz rituálékat idéző eredeti történettől, mert a mű a modern emberi közösség válságát boncolgatja. A kis közösség az értékek teljes átértékelését végzi el azok után, hogy rájönnek, amit eddig magukkal és magukon hordoztak, egy régi, haszontalan világ göncei: csomagjaikból szétszórják, magukról levetik a ruhákat, hosszú fehér öltözetet vesznek magukra. Nehéz csomgjaikból, a ruhák alól nagy világító kockák bukkannak elő. Ez az új, sejtelmes fényforrás azonban nem az értelmes jövőbe mutató fényesség, ehelyett a kilátástalanságra világít rá még erősebben. A hiábavalóság döbbenete miatt mindenkin erőt vesz a kétségbeesés. Számukra már nem jelenthet megoldást a pogány kor rituáláéja, amikor egy embert áldoznak fel a közösség megmenekülése érdekében, a modern közösségek minden tagja felismeri, hogy küzdelműk hiábavaló, tehát áldozatuk is közös kell legyen. Az előadás legdrámaibb jelenete az, amint a szereplők egymás után vetik magukat a mélybe a sorba állított, szakadék szélét jelképező, kék és vörös színben fénylő kockákról. Mind a Stabat materben, mind a Tavaszi áldozatban megfigyelhetők voltak olykor szinkópák a zenei folyamatok és a táncmozdulatok között, és a szinkrontáncok sem sikerültek mindig tökéletesre, de ezekért az apróságokért kárpótolt a látvány, a zene és a táncok összhatása által nyújtotta élmény. A Tavaszi áldozat végén felhangzó taps az I. Infinite Dance Festival végét is jelentette egyben.

Összegzés

Nagyvárad történetének talán legjelentsebb táncfesztiválja fejeződött be vasárnap, de legalábbis nagyon sokat kellene vissza lapozni az annalesekben, hogy az Infinite Dance Festivalhoz hasonló minőségű tánc- és mozgásművészeti fesztiválra bukkanjunk. A rendezvénysorozat hat napja alatt több emlékezetes és legalább két világszínvonalú előadást vonultatott fel, és ez olyan tény, ami nem csak magának a fesztiválnak, de Nagyváradnak is kulturális rangot biztosít. Azáltal, hogy a Szigligeti Színház egy ilyen igényes, ugyanakkor nyelvi kulturális határokon átívelő fesztivált rendezett, amelynek programjait a román közönség is problémamentesen befogadhatta, egyrészt hozzájárul a valódi és nem csak a szólamok szintjén hangoztatott tolerancia megteremtéséhez és fenntartásához, másrészt bizonyítja azt is, hogy ha egy magyar intézmény önállóan fejtheti ki tevékenységét, az a város teljes közönségének hasznára válik. Bizakodni lehet abban, hogy az Infinite Dance Festival, mely ilyen nagyot dobbantott elsőre, megőrzi lendületét az elkövetkező idényekre.

Pap István