ERDON Helyi hírek

2015.04.12. 16:14

Színes tintákról álmodtak...

Nagyvárad- Péntek délután a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében Kosztolányi Dezsőre emlékeztek születésének 130. évfordulója alkalmából az Ady Endre Középiskola dísztermében.

Nagyvárad- Péntek délután a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében Kosztolányi Dezsőre emlékeztek születésének 130. évfordulója alkalmából az Ady Endre Középiskola dísztermében.

Sok érdeklődőt vonzott a Linka Ágnes, a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője és fia, Siposhegyi Zsolt által bemutatott, Kosztolányi Dezső műveiből összeállított zenés-prózai műsor. Köszöntőjében Szilágyi Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének elnöke elárulta, hogy Tóth Márta igazgatónő és Biró Rozália RMDSZ-es szenátor (utóbbi jelen volt és röviden fel is szólalt az ünnepségen) javaslatára döntöttek úgy, hogy megkérik az előadóművészeket: ne csak a diákok, hanem szélesebb rétegű közönség előtt is lépjenek fel.

Mint elhangzott, Linka Ágnes Pécsen született, magyar-orosz népművelés szakos tanárként diplomázott. 1980 óta a Magyar Rádió belső munkatársa, mint szerkesztő-műsorvezető és dramaturg. 1987-ben ment férjez a néhány éve elhunyt Siposhegyi Péter drámaíró publicistához. 1988-ban megszületett első gyermekük, Zoltán, majd rá nyolc évre a második fiúk, Zsolt. Húsz esztendeje alapították férjével a 21. század Magyar Drámájáért Alapítványt, melynek keretében minden évben megrendezik a nagy médiavisszhangot kiváltó Drámaíró versenyt. Rendszeresen részt vállal Budaörs kulturális életében, ahol 18 éve lakik. Vezette már a városi televíziót, több évig dolgozott a helyi rádióban, báloknak a szervezője. Az irodalom minden válfaját szereti, a verstől a prózán át a performanszig, a klasszikus színházi előadásokig.

Kifejezően

Tizenhat évesen, tehát több mint 40 évvel ezelőtt adott elő először Kosztolányi-műveket, az akkori anyagból most csupán a Hajnali részegség hangzott el, viszont felcsendültek olyan közismert költemények, mint a Mostan színes tintákról álmodom, vagy A játszótársam mondd akarsz-e lenni. Az előadóművész szépen, kifejezően, jól artikulálva beszélt, és feltűnő volt, hogy szinte állandóan mosolygott. Azt mondta: akinek „lelkében ott a vers”, rossz ember nem lehet. Személy szerint neki Kosztolányi, József Attila, Petőfi és Ady a nagy kedvencei, így előfordulhat, hogy jövőre visszatér Váradra egy Ady-versműsorral.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!