Amikor még alapvetőek voltunk

A Magyar Királyság nem csupán védőbástyája, hanem egyik elsőrangú jövedelemforrása is lett a Habsburg Monarchiának egy hosszabb időszakban. Újabb Szacsvay Akadémia-alkalmon szóltak erről is.

Újabb alkalmához érkezett a Szacsvay Akadémia című váradi rendezvénysorozat. A történelmi tematikájú sorozat sikerét látva a szervezők úgy döntöttek, idén is folytatják a magyarság históriájával foglalkozó modult, mint immár több éve, és az idei első félévének vége felé járunk. Szerdán az Ady líceumban folytatódott az értekezések sora. Ezúttal Pálffy Gáza, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa volt a vendég. Arról tartott előadást, hogy a Magyar Királyság a 16-17. században milyen szerepet töltött be geopolitikailag, és arra is kitért, mi volt a belső helyzet. Közép-Európa védőbástyája és és élkamrája is volt egy időben ez a térség, sőt, a megfogyatkozó Magyar Királyság azokban az időkben a hadmozgásokban is tényező volt. Később – mondta az előadó – a királyság a habsburgok számára jelentős, de veszélyes térség volt. A késő középkorban Magyarország még erős volt, ám ami az egyik klasszikus tragédiát illeti, az megállíthatatlanul jött.

Viharverten

A mohácsi vészről van szó, azaz a vereségről. A szakértő szerint ki kell mondanunk: a mohácsi vereség elkerülhetetlen volt. Ha nem ott és nem pont akkor jön, bekövetkezett volna nemsokára. Az oszmán erő ugyanis túlerőben volt, minden szempontból, és maga a birodalom is. Az előadó ezt is, és a továbbiakban még több más rész-témát is alapos, részletes adatokkal témaszttott alá. Ebből kiemelendő például, hogy az Oszmán Birodalom évi bevételei messze meghaladták a Magyar Királyságét, a haderejük pedig az amúgy nem kevés 3o-4o ezres magyar sereg háromszorosára rúgott. Az ötször nagyobb területű, négyszer népesebb, hatalmas gazdasági és még inkább katonai fölényben lévő oszmán világbirodalommal szemben önmagában még az európai viszonylatban tekintélyes magyar–horvát középhatalomnak sem volt lehetősége tartós ellenállásra.

Ez a kataklizma ugyan súlyos és sokrétű következményekkel járt a magyarság részére, viszont ezzel együtt tagadhatatlan, hogy a térségünk több szempontból kulcsszerepet játszott. Az oszmán erők ugyanis csak ezen keresztül vezethették hadjáratukat Európa nyugati része felé, ez tehát fontos geopolitikai tényezővé tette a régiót. Íme, így lett Közép-Európa védőbástyája. Aztán a Magyar Királyság a Habsburg monarchia védőbástyája és meghatározó jövedelemforrása is lett. Az előadó szerint „a mohácsi csata azonban nem csupán a Kárpát-medencebeli oszmán hódítás miatt tartható egész Közép-Európa története egyik fordulópontjának. II. Lajos magyar és cseh király (1516–1526) halálával ugyanis – Lengyelországot leszámítva – Közép-Európában a Jagelló-dinasztia korszaka is véget ért. A fiatal magyar–cseh uralkodó mindkét trónját hamarosan Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg foglalta el. A hatalmas területi veszteség, valamint a merőben új politikai és igazgatási helyzet dacára a Magyar Királyság mind a közép-európai régióban, mind a Habsburg Monarchián belül továbbra is kiemelkedő jelentőségû maradt. Sőt, paradox módon, az oszmán hódítás kifejezetten növelte szerepét. Bár napjainkig gyakoriak az olyan vélemények, hogy a Habsburgok számára a maradék magyar királysági területek csak ütközőállamnak és gyarmatnak kellettek, ez nem felel meg a valóságnak. Az immár a késő középkori magyar állam belső területein kiépült új határvédelmi rendszer ugyanis képes voltfeltartóztatni a világ legerősebb hadseregét.Ez összességében igen komoly eredményvolt, hiszen egyszerre garantálta a Magyar Királyság megmaradását és a protestantizmus miatt ugyan már megosztott, ám mégis keresz-tény Közép-Európa védelmét.Ennek a sikernek ugyanakkor igen nagy ára volt. Mégpedig minden érintett fél számára, a tényleges vérveszteségek mellett anyagi-gazdasági és politikai-katonai téren egyaránt.Míg a Magyar Királyság a megmaradáshoz a Habsburg Monarchia anyagi-katonai segélyeire szorult, addig Közép-Európa saját védelméhez a magyar–horvát határvédelmi rendszerre volt ráutalva, amely az 1540-es évektől mintegy negyedszázad alatt hatalmas erőfeszítések árán, valamint a bécsi és a magyar politikai elit együttműködése révén épült ki. Mindez tehát kölcsönös egymásrautaltságot jelentett. A gyakori vélekedéssel ellentétben a Habsburgok számára a fokozatosan apadó területű magyar állam korántsem csupán politikai-katonai szempontból volt fontos, azaz Közép-Európának nem csak védelmi okokból volt rá szüksége. Különösen a 16. Században igaz volt ez a pénzügyek és a gazdaság területén is. A mohácsi katasztrófa után néhány évtizeddel a kialakuló új Habsburg-állam éves jövedelmeinek mintegy harmada a Magyar Királyságból származott. Ez nem jelentett mást, mint hogy Magyarország a közép-európai nagyhatalom igen meghatározó jövede-lemforrása maradt. Másként fogalmazva: nem csupán védőbástyája, hanem egyik elsőrangú jövedelemforrása is lett a Habsburg Monarchiának. Mindez óriási eredmény volt,hiszen az ország idõközben frontvidékké vált, és területét – még a nagy háborúktól mentes, nyugalmasabb békeidõszakokban (1568–1591, 1606–1660) is – állandóan török portyák,a 17. században pedig az erdélyi fejedelmek tatár-török hadak támogatta magyar csapatai,majd az őket visszaszorító császári-királyi hadak idegen zsoldosai és magyar katonái dúlták.”

Szeghalmi Örs