ERDON Helyi hírek

2015.03.30. 14:29

Új bicikliutak épülnek

Közel másfél millió lejből mintegy hat kilométernyi új bicikliút épül Nagyváradon.

Közel másfél millió lejből mintegy hat kilométernyi új bicikliút épül Nagyváradon.

A váradi helyi tanács múlt heti ülésén hozott döntés értelmében 1.429.595 lejből (324.576 euró áfa nélkül) 5880 méternyi új, két méter széles bicikliút létesül a városban, amelyet két és fél hónap alatt kell majd megépítsen a kivitelező. Emellett az elfogadott határozatban szerepel az is, hogy már meglévő közutakon és járdákon további három kilométernyi bicikliutat festenek fel. Ez utóbbi munkálat értéke 114.187 lej, a kivitelezési időszak egy hónap. A megszavazott határozatjavaslat szakjelentése szerint a Nagyvárad és Berettyóújfalu között uniós forrásból megépített bicikliút költségvetéséből sikerült megtakarítani mintegy 325 ezer eurót, amelyet Nagyvárad további bicikliutak építésére és kialakítására fordíthat. Ennek a megtakarításnak az eredményeképpen létesül a városban még mintegy 8900 méternyi kerékpárút, mely hat szakaszból fog állni. A leghosszabb 4.150 méteres új bicikliút-szakasz a Podului – Püspöki út (Stefan cel Matre) – Lacul Roșu – Olaszi park – Dacia – Vitéz (Decebal) út útvonalán halad egészen a Szebes-Körös partjáig. A másik, 1790 méteres szakasz is túlnyomórészt új bicikliút lesz, mely az Aradi úti Pece hídtól a patak bal partján haladva ér majd ki a Densusianu utcáig, ugyanakkor a Pece parti kerékpérutat összekötik a Rhédey kerttel (Balcescu park) is. A harmadik leghosszabb szakasz, ami a spórolt pénzből megvalósul, 1170 méter hosszú lesz, és a Barcaului utcán fog haladni. Ugyanakkor kerékpárúttal kötik össze a Fő utcát és a FC Bihor stadiont a Petőfi Parkon keresztül, a városi strandot a Sztaroveszky (Magheru) úttal a Bunyitay Ligeten (Bratianu park) keresztül és az Averescu utat az új, a Szilvásban épülő közúti híddal. A múlt heti tanácsülés után Huszár István alpolgármester lapunknak elmondta, hogy az új bicikliutak építése mellett olyan felfestéseket is eszközölnek, amelyek segítségével összekötik ezeket az utakat. Mint mondta, a cél az, hogy az iskolákat és a közintézményeket is csatlakoztatni tudják a már kiépített kerékpárútvonalakhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!