„Megtetszett, mert szép az irodalom”

Nagyvárad- Szomolányi Tímea a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tizenkettedikes tanulója. Szereti az irodalmat, vonzódik a festészet iránt, és diákszíndarabokban is fellépett már.

Most tegyék őszintén kezüket a szívükre: ugye sokan közülünk azt gondoljuk, hogy a mai fiatalok egyáltalán nem érdeklődnek az irodalom, a festészet és a színház, vagy úgy általában, a művészetek iránt? Vagy ha igen, azt legfeljebb kényszer hatására teszik, akik pedig önként és dalolva, azok bizonyára csakis valamilyen sokdioptriás szemüveget viselő csodabogarak lehetnek. Nos, ennek a tévhitnek vagy sztereotípiának az élő cáfolata Szomolányi Tímea, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tizenkettedikes diákja. Lehet, hogy a név önmagában nem mond semmit, de akik az elmúlt években rendszeres látogatói voltak a különféle kulturális rendezvényeknek (az iskola és a katolikus püspökség által szervezett ünnepségek, szavalóversenyek, diákszínielőadások, vagy legutóbb a Ki Mit Tud tehetségkutató), azok számára ismerős lehet az arca.

Saját bevallása szerint hetedikes korában kezdett el igazából érdeklődni az irodalom iránt. Hogy miért? A válasza egyszerű: „megtetszett, mert szép az irodalom”. Ebben nagy szerepet játszott magyartanára, Rázmán Enikő is, aki foglalkozott vele, elküldte szavalóversenyekre, felkészítette, és így fokozatosan kibontakozott a szépirodalom iránti vonzalma. A versek amúgy mindig is vonzották, a kedvenc költője pedig Ady Endre, mert úgy érzi, az ő költészete közel áll hozzá. Érdekes a világnézete, lehet boncolgatni, hogy mit miért gondolt, mondja. De emellett papköltők verseit is sok sokszor szavalta már a Püspöki Palotában vagy a Bazilikában.

Festészet

Ezzel párhuzamosan a színelőadások, illetve színpadi jelenetek is felkeltették a figyelmét. Egy iskolai Diótörő-feldolgozás volt az első színdarab, melyben szerepet vállalt, illetve 2002-ben a Székesegyházban volt egy karácsonyi jelenet Jézus születéséről. „Én voltam Mária, s talán ott tudatosult bennem először, hogy milyen közönség előtt szerepelni”-emlékszik vissza az akkor történtekre. Nem titkolja: eleinte izgult, de ahogy telt-múlt az idő, ez tovatűnt. „Az ember ugyanis teljesen átadja magát a műnek, függetlenül attól, hogy szavalásról vagy színjátszásról van-e szó”- magyarázza.

Beszélgetésünkkor éppen egy Ady-szavalóversenyre készült, melyen immár harmadjára vett azóta részt. „Ez egy hobbi, egy élvezet, rengeteg más mellett. Az irodalomban is el lehet mélyülni. Természetesen vannak olyanok, akik tényleg csak ezzel foglalkoznak, erre összpontosítanak, s talán ott van a szódásüveg szemüveg a fejükön, de azért ismerek másokat is magamon kívül, akik ezt csak kedvtelésből űzik”- vallja.

Timit emellett a festészet is érdekli, leginkább a reneszánsz kori. Persze mikor kisebb volt, neki is csupán abból állt a tudása, hogy pálcikaemberkéket rajzolt, de aztán öndidakta módon továbbfejlesztette magát, illetve képzőművészeti versenyekre is eljárt. „Amikor az iskolában tanuljuk a verseket bizonyos korszakokból, előtte arról is tanulunk, hogy akkortájt milyen festészeti irányzatok voltak, milyen építészeti stílusok voltak a jellemzőek. Szerintem mindenki másképp mutatja meg a világnak azt, amit úgy érzi, hogy meg kell mutatnia. Vannak, akik írnak, és vannak akik festenek”- hangsúlyozza. Hozzáteszi: különösebb célja nincs se a festészettel, se az irodalommal, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a suli elvégzése után európai szociálpolitikát szeretne tanulni az egyetemen. Úgy fogalmaz: „minden újdonságot ki akarok próbálni. Keresem azt, ami igazán érdekel, ami megfog, azt szeretném, hogy a munka egyúttal szórakozás is legyen a számomra. A szavalás megtanított engem arra, hogy szokjam úgymond az embereket, azt, hogy kiállok egy nagy tömeg elé, mely engem néz. Ne izguljak semmilyen helyzetben, hanem mindig legyek spontán. A színészet pedig megtanít arra, hogy egyszerre vagyok én magam, és más személy bőrébe is bebújhatok”.

Ciucur Losonczi Antonius