ERDON Helyi hírek

2014.11.25. 10:41

Felkészülten várják a telet

Nagyvárad- A RER Ökológiai Szolgáltató Rt. és a Helyi Közszállítási Vállalat vezetői is azt nyilatkozták honlapunknak: felkészülten várják a telet, rendelkeznek a szükséges anyagokkal és járművekkel.

Nagyvárad- A RER Ökológiai Szolgáltató Rt. és a Helyi Közszállítási Vállalat vezetői is azt nyilatkozták honlapunknak: felkészülten várják a telet, rendelkeznek a szükséges anyagokkal és járművekkel.

Ionel Ban, a RER Ökológiai Szolgáltató Rt. igazgatója arról tájékoztatta az Erdély Online-t: a múlt hét pénteken ellenőrizték a bevetésre alkalmas 34 járművet, és arra a következtetésre jutottak, hogy megfelelő állapotban vannak. Emellett rendelkeznek még több mint 800 tonna sóval, 300 tonna homokkal, valamint kalcium-kloriddal és magnézium-kloriddal is. Hozzátette: amennyiben annyira kemény lesz a tél, hogy ezeket az anyagokat mind fel kell használják, folyamatosan pótolni tudják az elfogyott mennyiséget.

Kísérleteztek

Csuzi István, a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) vezérigazgatója azt nyilatkozta honlapunknak: kicserélték a kocsik fagyállóit, a villamosok esetében pedig előkészítették a fékezést megkönnyítő finomhomokot. Két működőképes hóekés villamosuk is van, melyeket abban az esetben küldik ki éjjel a terepre, ha a lehullt és megmaradt hó vastagsága minimum 10 centiméter. Elismerte: a téli gumik felszerelésével anyagi megszorítások miatt egy-két busz esetében lemaradásban vannak, viszont ez nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Megjegyezte: az utóbbi tíz évben télen a villamosjáratok üzemeltetésével nem volt probléma, a buszközlekedéssel pedig a közutak állapota miatt, és nem az OTL hibájából volt gond. Hozzátette: a megállókban is igyekeztek mindig eltakarítani a havat, sokszor azonban előfordult, hogy az utcákat tisztító hókotró gépek visszalökték oda a hóbuckákat.

Tömegközlekedésről lévén szó, azt is megérdeklődők a vezérigazgatótól: mi az oka annak, hogy az elmúlt napokban több olyan villamost is láttunk, melynek hiányoztak a pótkocsijaik. Megtudtuk, hogy az OTL egy kísérletet végzett arra vonatkozólag, hogy este 6 óra után mennyire telítettek a járatok. Négy ilyen egyvagonos villamossal próbálkoztak, és noha 25-40 százalékos energiamegtakarítást értek el, mivel a járatok zsúfoltsága elérte a 4-es szintet (vagyis az utazók szinte mint a heringek préselődtek össze az utastérben), egyelőre felfüggesztették ezen kísérletezést.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!