ERDON Helyi hírek

2014.10.07. 15:39

Több évtized után itthon

Negyven év után lép fel ismét itthon a Pasărea Colibri együttes Dan Andrei Aldeával, az egykori Sfinx frontemberével. Az előadás szerdán este nyolc órától lesz, a Nagyváradi Filharmónia termében.

Negyven év után lép fel ismét itthon a Pasărea Colibri együttes Dan Andrei Aldeával, az egykori Sfinx frontemberével. Az előadás szerdán este nyolc órától lesz, a Nagyváradi Filharmónia termében.

Amint a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalban megtartott tegnapi sajtótájékoztatón kiderült, a jegyek már hetekkel ezelőtt elfogytak, többek között Bukarestből is sokan jönnek el az eseményre. Mircea Baniciu, az 1992-ben létrejött együttes egyik alapítótagja elmondta, nagyon örülnek annak, hogy ismét Romániában lépnek fel, s különösen annak, hogy maguk között tudhatják Dan Andrei Aldeát, aki több évtizede Németországban él és akivel két éve léptek fel együtt utoljára, Münchenben. Mint elmondta, tudomása van arról, hogy Bukarestben valóságos őrületet okozott a fellépésük híre, sok bukaresti rajongójuk jön Váradra ebből az alkalomból.

Felejthetetlen lesz

Mircea Vintilă, a Pasărea Colibri másik oszlopos tagja az elmúlt évtizedekre emlékezett vissza, többek között az 1973-ban és 74-ben, a legjelentősebb hazai zenészként számon tartott Dan Andrei Aldeával közösen létrehozott Crezul meu című albumra, melynek számai most is népszerűek. „Egy felejthetetlen estére számíthat a közönség, olyanra, mint évtizedekkel ezelőtt” - jegyezte meg. Dan Andrei Aldea elmondta: két hete van Váradon, rokoni szálak kötik ide és nagyon kellemes élményeket szerzett itt. „Végiggyalogoltam a Rogériusztól a Központig, betértem minden üzletbe, végignéztem minden piacot. Az emberek nagyon segítőkészek, anélkül, hogy tudnák, ki vagyok. A feleségem sokat mesélt az itteni emberekről, de most tapasztaltam először, hogy milyenek valójában” - mondta a zenész, akitől azt is megtudtuk, hogy az Om bun, Brad Bătrân, Din nou acasă, Secolul vitezei című ismert számok mellett Jimi Hendrix dalokat is előad majd - gitáron, hegedűn, billentyűzeten és furulyán egyaránt fog játszani.

Dan Andrei Aldea több régi történetet is elmesélt. A Ceauşescu-korszakban például egyik napról a másikra minden általuk előadott számot át kellett írjanak román nyelvre. Egy teljes éjszakán át dolgoztak a szövegeken, melyek végül már egyáltalán nem hasonlítottak az eredetiekre, s ezekből idézett is, a jelenlévők derültségére.

A sajtótájékoztatót követően Ovidiu Mureşan alpolgármester kiválósági díjat adott át Dan Andrei Aldeának, majd mind neki, mind a Pasărea Colibri tagjainak Nagyváradot ábrázoló képet ajándékozott.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!