Nepáli keresztény missziói munka

Az Olaszi református egyházközség februári presbiteri továbbképzőjének keretében Bán Alpár nagyszalontai segédlelkész beszélt Nepálban végzett missziói munkájáról.

Több váradi református egyházközség presbitere gyűlt össze február 5-én délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban az Olaszi református egyházközség által szervezett presbiteri továbbképzőn, melyet minden hónapban megtartanak. Ezúttal Sámuel 2 könyvének magyarázatát hallgathatták meg a szép számban összegyűlt presbiterek. Az alkalom első felében Veres Kovács Attila lelkipásztor tartott áhítatot Sámuel második könyvének 23 részéből választott igerész alapján. Ezt követően Fábián Tibor segédlelkész vetített képes előadás során ismertette Sámuel második könyvét, és annak magyarázatát. A presbiteri továbbképző harmadik részében Bán Alpár nagyszalontai segédlelkész tartott vetítéssel egybekötött beszámolót a 2012-ben Nepálban öt hónapig végzett missziói munkájáról. Az alkalomra Bán Alpár autentikus nepáli öltözetben érkezett.

Nepál

A hallgatóság az előadás során betekintést nyerhetett az India és Kína között elhelyezkedő dél-ázsiai állam életébe, kultúrájába, hétköznapjaiba, mindennapi problémáiba, és a Nepálban tiltott keresztény misszió tevékenységébe. Bán Alpár közelebb hozta a váradi közönséghez Nepált, az országot, amely Brazília után a legtöbb édesvízzel rendelkezik, a fővárosban még sincs ivóvíz, ahol a néhai király szobra előtt imádkoznak, ahol egy ötéves kislányt istenként tisztelnek, ahol a tehén levágásáért akár életfogytiglan is járhat, és ahol csak 1951 óta van keresztény jelenlét. Bán Alpár nepáli munkáját az országban már több éve munkálkodó erdélyi református misszionáriusok segítették. A csapat a helyi kham-magar közösségekben végezte missziói munkáját. Mivel az említett közösségek hegyek közötti falvakban élnek, a misszionáriusok az idő nagy részét utazással töltötték: a fővárosból Katmanduból az eldugott hegyi falvakig buszokon, dzsipeken közlekedtek, majd az utak hiánya miatt gyalog. Ezen falvak olyannyira a hegyek között fekszenek, hogy némelyikében több tíz éve nem járt fehér ember, így a fiatalabb generáció első alkalommal láthatott idegent.

Mantrák és imamalmok országa

A nepáli buszozással kapcsolatban Bán Alpár elmondta, hogy igen veszélyes, számtalan súlyos és kevésbé súlyos baleset történik. Példaként megemlítette, hogy öt buszút alatt a csapatukkal hat kisebb baleset történt. A sűrű balesetekhez nem csak a keskeny hegyvidéki utak járulnak hozzá, hanem az is, hogy a busz tetején is utaznak emberek és állatok is. „Az utazási, étkezési és kulturális szokások ugyan mások, mint nálunk, de ott is ugyanúgy szükségünk van Isten erejére. A falvakban az emberek, általában egyáltalán nem hallottak Jézusról, a legtöbb nepáli keresztény a fővárosban él” – hangzott el. A bálványok, imamalmok és mantrák országában vannak olyanok, akik annak ellenére, hogy 2008-tól megszűnt a királyság, még mindig a halott királyt tisztelik, de sokan vannak azok is, akik a Kumarit tisztelik. A Kumari egy élő kislány, akit kiválasztása után addig tisztelnek istenként, amíg nem esik seb rajta, és nem vérzik (legtovább pubertás korig), amíg nem érinti a lába a földet vagy a vizet. Igaz, akadnak olyanok is, akik egyáltalán nem törődnek az istenségekkel.

Missziói munka

Ilyen körülmények között végzik a misszionáriusok munkájukat töretlenül. A falvakat és a környéket jól ismerő misszionárius készíti el a misszió útvonalát, amely során érintik a kisszámú keresztény gyülekezeteket is. Bán Alpár azt is elárulta, hogy a misszió leghatásosabb módja, ha traktátusokat, könyvecskéket visznek a helyieknek, akik azonnal olvasni kezdik azokat, mivel életük során kevés olvasnivalóval találkoznak. Az előadás végén a jelenlevők számos kérdést tettek fel.

Nagy Noémi