ERDON Helyi hírek

2014.01.04. 13:27

Kolozsvári Broadway

Kolozsváron élő magyarság bizonyos rétege operalátogató. Ha kell és lehetséges, képesek áldozni azért, hogy élvezhessék azokat az előadásokat, melyek szerepelnek a repertoárban. De sok Kolozsvárról elszármazott, most hazalátogató is megnézi az egyes produkciókat. A kolozsváriak számára élményt jelentenek a Kolozsvári Magyar Opera előadásai.

Kolozsváron élő magyarság bizonyos rétege operalátogató. Ha kell és lehetséges, képesek áldozni azért, hogy élvezhessék azokat az előadásokat, melyek szerepelnek a repertoárban. De sok Kolozsvárról elszármazott, most hazalátogató is megnézi az egyes produkciókat. A kolozsváriak számára élményt jelentenek a Kolozsvári Magyar Opera előadásai.

Az évek folyamán a két intézmény vezetősége, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera, megegyezett abban, hogy az év utolsó előadása hol a színházé, hol az operáé. Az idén ez a lehetőség az operát illette meg. Ilyenkor eshetőség nyílik arra, hogy mind az a művészi érték, elképzelés, mely bizonyos okokból kifolyólag nem látott napvilágot, ez alkalommal megvalósuljon. Az idén immár harmadik alkalommal a társulat Gombár Annamária elképzelését karolta fel, melyet az intézmény igazgatója, Szép Gyula is támogatott.

A bizalom kötelez

Gombár Annamária, aki a Zeneművészeti Főiskola elvégezése után, operarendezői diplomát is szerzett. Megrendezte azt az elképzelését, melyet a sétatéri opera Kolozsvári Broadway címmel, december 31-én mutatott be.

A szilveszteri előadások most már hagyományosan minden évben létrejönnek. Miután előzőleg volt a New York, most arra gondolt, hogy az irodalomhoz fog nyúlni megfelelő ihletért. Ami, legyünk őszinték, nagyon jó gondolat. Ennek a hozama volt az, hogy a darab rendezője ismert irodalmi művekhez nyúlt annak érdekében, hogy a 2013-as év utolsó napján, szilveszterének estéjén, eljátszanak egy olyan összeállítást, amely a közönséget becsalja az Operába. Az első rész a Szépség és szörnyeteg - meséből készült musical, melyet követett a világhírű musical- irodalom ismert műveiből előadás. Ehhez társultak az opera, operett irodalom legismertebb műveinek részletei, gazdagítva a kínálatot. Sikerült egy nagyon egyéni hangú produkciót létrehozni, melyben a társulat azon tagjai vehettek részt, akikhez ezek a műfajok közel állnak. Tehát a musical és operett-irodalom legismertebb részleteivel, valamint a vendégművészek kabaré jeleneteivel búcsúzott a Kolozsvári Magyar Opera az óévtől.

Az előadást Kulcsár Szabolcs vezényelte, a színpadon pedig fellépett: Balázs Barbara, Barabás Zsuzsa, Egyed Apollónia, Farkas Lóránd, Fülöp Tímea, Gergely Elek, Hary Judit, Jordán Éva, Kerekes Mária, Laczkó V. Róbert, Marosán Csaba, Rétyi Zsombor, Rigmányi István, Sándor Csaba, Szabó Levente, Székely Zsejke és Veress Orsolya.

Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara, énekkara és balettkara.

Mivel szilveszteri előadás volt, a próza sem maradhatott ki, meghívottként felléptek Fodor Réka és Herman Ferencz vendégművészek.

A kolozsvári nézőközönség ízlés világát jellemzi az a fogadatatás, ami az előadás alatt felcsendülő tapsok erejéből tökéletesen lehetett érezni, melyek azok a részletek, amik tényleg elnyerték a nézők elismerését.

Az előadás után, kérdésemre Gombár Annamária elmondta, mennyire csodálatos, amikor az irodalom és a zene találkozik, ami nem feltétlenül unalmas. Erre volt egy csodálatos csapata, akinek hálás. Egy énekkar, amely az utóbbi három hétben szinte éjjel és nappal próbált. Megtanultak mindent, és maximális hozzáállással vettek részt, az embert próbáló, próbákon. A két koreográfus, Bordás Attila és Rusu P. Gabriella, a táncokat állította be. Látványtervező Tóth Márton személyében, aki a díszleteket tervezte. A kosztümök tervezője: Ledenyák Andrea. A felsorolt művészek nem először dolgoznak Gombár produkcióban. Egymás gondolatait ismerik, tudják, ki, mire képes, és azt maximális erőbedobással végre is, hajtják. Ennek volt köszönhető az fergeteges ütem, amit a valódi rockerek ismernek, és élik ezt a műfajt. Akik hihetően adják elő, ami nézőtérre lejött a színpadról.

A megzenésített irodalmi művek előadásának nagy sikere volt. Az est rendkívül szuggesztivitással előadott jelenete Laczkó Vas Róbert színművész tagadhatatlan érdeme. Az operett, musical részletek kavalkádja megtette a hatást, az óévtől való búcsú méltó volt a több száz éves múltra visszatekintő intézet hírnevéhez.

A Kolozsvári Magyar Opera előadása ilyen formában 2013. december 31.-én hangzott el közönség előtt.

Csomafáy Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!