ERDON Helyi hírek

2014.01.27. 12:12

"Csónak a széleken élő gyerekeknek"

A Szent Ferenc Alapítvány támogatta érmihályfalvi napközi működését mindenki pártolja, és sajnos a bővítésre is nagy igény lenne, derült ki Böjte Csaba látogatásakor.

A Szent Ferenc Alapítvány támogatta érmihályfalvi napközi működését mindenki pártolja, és sajnos a bővítésre is nagy igény lenne, derült ki Böjte Csaba látogatásakor.

A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekotthonai, napközijei olyan "csónakok", melyek megóvják a gyerekeket a vízbepottyanástól, fogalmazott az Érmihályfalván tartott vasárnap délelőtti szentmisén Böjte Csaba, és ilyen "csónak" december eleje óta a városban is működik (lásd. BN, XII. 19.). A szentmise után a szerzetes és vendégei, Schmitt Pál és Makray Katalin, továbbá Bogdán István helyi plébános, Nyakó József polgármester és Csengeri Csongor iskolaigazgató ellátogattak a Zelk Zoltán Általános Iskola Bank utcai épületébe, ahol a napközis csoport működik. Ott András Ildikó tanárnő fogadta őket, aki elmondta: naponta déltől késő délutánig foglalkozik 13, 3 és 12 év közötti gyerekkel, akik uzsonnát is kapnak. Az iskolát Csengeri Csongor mutatta be a vendégeknek, örömét fejezve ki a napközi beindítása okán, és András Ildikóval összhangban állapították meg, hogy sok jelentkező lenne, legalább kétszer ennyi férőhelynek lenne gazdája.

"Széleken élők"

Nyakó József ígérte, a városvezetők partnerek abban "a csodálatos munkában", amit a Szent Ferenc Alapítvány, és személyesen annak vezetője végez. Böjte Csaba is úgy vélte, az együttműködésnek nem lehet akadálya, és ha lesz eredmény, a bővítésről is szó lehet. A találkozó közben a gyerekek is megérkeztek a rendkívüli foglalkozásra, így együtt mondhatták az imát a szerzetessel, aki "bátorságért és erőért" fohászkodott, hogy "a széleken élőket" is meg lehessen őrizni a Kárpát-medencei magyarság számára. Az eseményre Galamb Erzsébet, a székelyhídi napközi vezetője egy tortával érkezett (Böjte Csabának két nappal korábban volt a születésnapja), amit Makray Katalin szeletelt fel a gyerekeknek. A vendégek a találkozó végeztével Gálospetribe távoztak, ahol ebédre várták őket az ottani Szentháromság Gyerekotthonba.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!