ERDON Helyi hírek

2013.09.30. 17:35

3. Transilvania Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál

Ebben az évben, Kolozsváron immár harmadszor rendezik meg a Transilvania Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivált (TiMAF).

Ebben az évben, Kolozsváron immár harmadszor rendezik meg a Transilvania Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivált (TiMAF).

Feladatuknak tartják a 10 művészeti ág- zene, tánc, képzőművészet, színház, irodalom, utcaművészet (street art), reklám, díszítő művészet, konyhaművészet, műépítészet- szépségeinek bemutatását, megismertetését a közönséggel. Szándékuk azokat a hazai és nemzetközi személyiségeket meghívni, akik átadhatják tapasztalataikat azoknak a fiataloknak, akik valamelyik művészeti ágban szeretnének tájékozottabbak lenni. Sőt az is feltett szándékuk, hogy nem csak a befutott egyéniségek, hanem a mostani kezdők is tanuljanak mindabból a sok eseményből, amit a TiMAF ezekben a napokban felsorakoztat a város különböző pontjaiban. A szeptember 27.- október 13. közötti időszakban szervezett kulturális rendezvény „meghódítja” a várost, és művészi élményt nyújt a közönségnek.

Lesznek műhelybeszélgetések, melyeknek végső szándékuk a kreativitás fejlesztése, a kommunikáció tökéletesítése.

A kezdő műsor a város Főterén fog lebonyolódni, amelyen országszerte ismert zenekarok lépnek fel.

Az idei rendezvénynek a fődíja 3.000 euró, melyért 20 művész versenyez. A 17 napig tartó műsor lehetőséget biztosít azoknak, aki részt vesznek ezen az egyébként nemesnek tőnő fesztiváli vetélkedőn arra, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Ugyanakkor a még ismeretlen együtteseknek vagy egyéneknek megnyilvánulási lehetőséget teremt.

Bogdan Buta, aki az esemény kiötlője és levezetője, sajtótájékoztatón elmondta, főcélja minőségi szórakozás megteremtése.

A műsorban a teljesség igénye nélkül, mondhatni ízelítőként, megemlítenék néhány eseményt. A nagy „bomba szám” az, hogy szeptember 30.–án este 20 órakor a Horia Demian Sportcsarnokban fellép Edvin Marton „The 3 million dollar show” című műsorával. Nem lesz érdektelen az Argentin Tangó, vagy a Nemzetközi Fényképkiállítás nevű rendezvény, vagy a Magyar Buli, a Bookfest, az Európai filmes esték sem. Szerintem a 300.000 eurós költségvetésű fesztivál fel fog nőni vállalt feladatához, és lehet lesz olyan, akit ez alkalommal fog a nagyvilág magának felfedezni, hiszen országunk, de a világ is sok-sok tehetséges emberrel rendelkezik. Csak meg kell adni nekik a megnyilvánulás lehetőségeit! Ezt szolgálja a fesztivál alapgondolata. Az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez is hozzá akar járulni, ami végső soron nem csak a város hírnevét fényesítheti, de az országét is.

A rendezők abban reménykednek, a látogatók száma több tízezres lesz. Ahogy Kolozsvár lakosait ismerem, valószínű, közel 50.000 látogató tanúsít érdeklődést a rendezvények iránt.

Csomafáy Ferenc

Címkék#TiMAF

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!