ERDON Helyi hírek

2013.08.26. 14:21

Két új öregotthont létesül Bihar megyében

Vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül várja az embereket most elkészült illetve épülő öregotthonaiba a nagyváradi Caritas Catholica.

Vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül várja az embereket most elkészült illetve épülő öregotthonaiba a nagyváradi Caritas Catholica.

A nagyváradi Caritas Catholica idei első félévi tevékenységéről, valamint az egyesület megvalósuló projektjeiről tartottak tegnap beszámolót a Caritas váradi székhelyén a helyi magyar sajtó képviselőinek. Az eseményen Rajna József igazgató elmondta, hogy a Caritas Catholica, mely a bihari római katolikus egyházmegyében fejti ki tevékenységét, havonta mintegy ezerötszáz személynek nyújt valamilyen szociális szolgáltatást. Rajna atya hangsúlyozta, hogy a segítségnyújtásban részesülők száma ennél valamivel nagyobb, mert a Caritas az idén negyven alkalommal polgármesteri hivatalokat is támogatott az egyházmegyében. Rajna József kiemelte, hogy eddig két idősotthont működtetett a Caritas Catholica, a margittai Szent Margit és a váradi Szent Márton idősotthont, emellett két szociális konyhát működtetnek, illetve hét helységben házi gondozást is végeznek, valamint családtámogatási tevékenységet is folytatnak. Rajna atya elárulta, hogy Nagyváraddal összehasonlítva a Caritas Margittán és Nagyszalontán is előnyben van, mert ez utóbbi két településen nagyobb a szervezet önkormányzati támogatása. Nagy Hortenziától, a Caritas főkönyvelőjétől, projektmenedzsertől megtudtuk, hogy Nagyváradon a tavaly havi 5275 lejt kapott a Caritas otthoni beteggondozásra, az idén ez az összeg havi ötezer lej. Vagyis valamilyen szinten megmaradt a támogatás nagyságrendje Váradon, viszont Rajna atya hozzátette, hogy nem tapasztalja a váradi önkormányzattól azt a többletbizalmat, amit a Caritas több mint két évtizedes itteni tevékenységét ismerve talán elvárhatna a polgármesteri hivataltól. Rajna atya tudatta azt is, hogy a Caritas munkáját az elmúlt fél évben kilencvenkilenc önkéntes segítette Bihar megyében.

Margittai öregotthon

Kiss Károly ügyvezető igazgató a Caritas Catholica projektjeiről beszélt a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy 2013-ban fejeződött be az uniós támogatással megvalósuló margittai Szent Antal Központ bővítése egy napközi idősgondozó és egy öregotthon részleggel. A bővítés összértéke 3.635.000 lej volt áfával együtt. A napközi időgondozóban naponta hét és tizenhét óra között várják az időseket, az intézmény biztosítja az öregek szállítását és étkeztetését is. A napközi idősgondozóban összesen hatvan hely van, míg az öregotthon szolgáltatásait jelenleg huszonnégy személy veszi igénybe, de ebben a részlegben további tizenhat személyt tudnak fogadni. Az ápolói részlegben ágyban fekvő betegeket fogad a létesítmény. A napközi idősotthon azok a családoknak jelenthet segítséget, akik napközben dolgoznak és nincs lehetőségük napközben idős hozzátartozójukat gondozni. Az ápolási részlegen fogadják az utolsó stádiumban lévő betegeket is. Kiss Károly elmondta, hogy az öregotthonban 500 és 1500 lej között váltakozik a havi díj a betegség súlyosságától függően. A napközi otthon a Crisului utca 5. szám alatt, míg az öregotthon a Bihorului utca 9. szám alatt működik. Akik bővebb információkat akarnak szerezni, felkereshetik személyesen a létesítményeket, illetve hívhatják a 0259-362.657 vagy a 0744-703.841 telefonszámokat.

Nagyváradi öregotthon

Nagyváradon az egykori Olaszi temető mellett épül a Caritas Catholica új örehotthona a Szent Erzsébet Szociális Gondozó Központ. 2011 októberében írták alá a szerződést, tavaly novemberben kezdődött el az építkezés és remélhetőleg 2014 januárjában adják át az új épületet, melyben húsz, egyenként egy, illetve kétszemélyes szoba lesz. Az új ingatlanban 34 férőhely lesz, és itt fogadnak majd súlyos betegeket és járóbetegeket is. Az új létesítményben lesz egy ún. reszpiró is, vagyis két olyan szobát tartanak fenn, ahova néhány hétre, esetleg egy-két hónapra fogadnak be idős embereket, családokat. Olyan esetekre gondoltak például, amíg a család külföldön tartózkodik, de az idős hozzátartozót nem vihetik magukkal. A projekt összértéke 3.932.452 lej plusz áfa, ebből a pénzből 98 százalék uniós, valamint kormánytámogatás, két százalék az önrész. A Caritas Catholica által a Kanonok soron működtetett szociális konyha is átköltözik majd az új létesítménybe. További információk az új öregotthonról a Caritas Catholica székhelyén (Nagyvárad, Kanonok sor 21. szám) vagy a 0259-423.613 telefonszámon kaphatók. A Caritas Catholica mindegyik létesítményébe felekezetre, nemzetiségre való tekintet nélkül várja az igénylőket. Újságírói kérdésre válaszolva Nagy Hortenzia a volt Szent József kórház épületéről szólva elmondta, hogy sajnos nagyon leromlott állapotban kapta vissza az ingatlant a római katolikus egyház. Az épületet a Caritas Catholica kapta meg az egyháztól használatba, és miután sikerül megfelelően felújítani azt, az emeleten idősotthon, a földszinten pedig nappali központ fog benne működni. Azt azonban még nem lehet megmondani, hogy mikor lehet megkezdeni ott a tevékenységet, hiszen nagyon nehéz megszerezni a felújításhoz szükséges összegeket.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!