ERDON Helyi hírek

2013.07.01. 11:01

Néptánc- és kórustalálkozó a Rhédey-kertben

Néptánc- és kórustalálkozónak adott helyet a váradi Rhédey-kert június 30-án délután a Szent László Napok keretében. Nagy volt az érdeklődés.

Néptánc- és kórustalálkozónak adott helyet a váradi Rhédey-kert június 30-án délután a Szent László Napok keretében. Nagy volt az érdeklődés.

A Szent László Napok záró napján, június 30-án is több érdekes programmal várták az érdeklődőket a Rhédey kertbe. A nap egyik fő látványossága a délután kezdődő Néptánc- és kórustalálkozó volt, melyen több néptánccsoport is bemutatta tehetségét. Az estig tartó találkozón többször is fellépett a belényesújlaki Rezgő néptánccsoport, a magyarremetei Kéknefelejcs néptánccsoport, a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport, a váradi Csillagocska néptáncegyüttes, valamint a komádi Körös-Körül néptáncegyüttes. A kórusok közül képviseltette magát a Szent László-plébániatemplom Halmos László-kórusa, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi kórus, a Nagyváradi Asszonykórus és nem utolsó sorban a Váradi Dalnokok. Az elsősorban nagyváradi és Bihar megyei fellépők olyan néptánccsoportok és kórusok, melyek számos itthoni és határon túli fellépésen túl vannak már, de a nagyváradi nagyközönség előtt – néhány kivételtől eltekintve – ritkábban szerepelnek.

Fellépők

Minden fellépés előtt Kiss Géza Lóránd műsorvezető pár szóban ismertette a néptánccsoportokat. A komádi Körös-Körül népténcegyüttes 2008-ban alakult, a rendezvényen Erdély és Kis-Magyarország táncaiból adtak ízelítőt. A magyarremetei Kéknefelejcs 12 éve jött létre, jelenleg egy ifjúsági és egy gyerekcsoporttal működnek. Repertoárjukban többek között mezőségi, dél-alföldi, rábaközi, szilágysági táncok szerepelnek. A mezőtelegdi Pacsirták néptáncegyüttes a helyi református egyházközség égisze alatt működik már tíz éve, tagjai pusztaújlaki, örvéndi és mezőtelegdi gyerekek és fiatalok. A belényesújlaki Rezgő néptánccsoport 2003-ban alakult, a kezdeményezés mellé állt Benedek Árpád, a Csillagocska néptáncegyüttes vezetője. A váradi közönségnek már nem kell bemutatni a Csillagocska néptáncegyüttest, amely közel 120 gyermekkel és fiatal táncossal működik. A táncosok nagyvárad-réti templom alagsorában ismerkednek a magyar népzene és -tánc kincseivel.

Kórusok

A nagyváradi Halmos László kórus 2006 februárjában alakult. A 15 tagú templomi énekkar főleg egyházi ünnepeken lépett eddig fel, alkalomhoz illő énekekkel. Az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus története a huszonegy évvel ezelőtt kezdődött, mára mintegy harminc 14 és 72 év közötti tagból áll. A Nagyváradi Asszonykórust, illetve a Váradi Dalnokokat nem kell bemutatni a nagyközönségnek, ugyanis a 2010-ben, nótás kedvű férfiakból és asszonyokból verbuválódott énekkarok számtalan alkalommal felléptek már.

Nagy Noémi

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!