ERDON Helyi hírek

2013.02.10. 14:20

Ismét megszervezik a Házasság Hetét

Idén is megrendezik a Házasság Hete elnevezésű programsorozatot február 7. és 14. között a Bihar Megyei Nőszövetség és több más intézmény szervezésében.

Idén is megrendezik a Házasság Hete elnevezésű programsorozatot február 7. és 14. között a Bihar Megyei Nőszövetség és több más intézmény szervezésében.

A váradi munkacsoport ezúttal a Házasság Hete program országos koordinátora. A nyitókonferenciára február 7-én került sor a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárban, amelyen ismertették a tevékenység részletes programját is. Mioriţa Săteanu Bihar Megyei Nőszövetség elnöke nyitotta meg a konferenciát, amelyen elmondta, hogy nagyon sok akciót szerveznek iskolákban és fiataloknak, mivel a jó házasságra való nevelést korán kell elkezdeni. Elmondta, hogy a kampány célja idén is felhívni a figyelmet a házasság, a házasélet megóvásának fontosságára, a csonka családokban élő gyermekek oktatása, a meglévő keresztény értékek megőrzésére és továbbadására. Hozzátette, hogy bár a Házasság Hete február 14-ig tart, de a programsorozat zárórendezvényére február 18-án kerül sor. A köztes időben a fiatal házasok és házasulandók az Expomariage esküvői vásáron felállított standnál beszélgethetnek a különböző témákról. A váradi programsorozat több rendezvényt is tartalmaz: konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, tanító jellegű előadásokat fiataloknak, filmvetítéseket, utcai akciókat a házasság, család témakörében.

Előadások

A rendezvény nyitókonferenciáján Ligia Mirişan, a megyei könyvtár igazgatója is köszöntötte a résztvevőket, majd Alin Creţu pszichológus ismertette az általuk szervezett programokat, amelyek közül kiemelte az idős és fiatal házaspárok közös vacsoráját. A továbbiakban sor került az előadások bemutatására: Alin Creţu – A házasság egy hóbort, Crina Creţu pszichológus – A házasság egy életforma, Monica Cuibus tanítónő – A házasság megéri?, Anita Balaci ügyvéd – Okok, amelyek tönkreteszik a házasságot, Carina Marin tanuló – A házasság a fiatalok szemével, Calota Crina pszichológus – Fiatal házaspár naplója és Rat Voichiţă a nőszövetség főtitkára – A házasság élettapasztalat címmel tartottak előadást, amelyet kötetlen beszélgetés követett.

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!