ERDON Helyi hírek

2013.02.10. 16:20

Faschingsfest a fórumnál

Nagyvárad - Huszonegyedik alkalommal szervezett farsangi mulatságot a Bihar megyei Német Demokrata Fórum. Akárcsak az elmúlt alkalmakkor, volt ének, tombola, álarcosbál és végül estig tartó tánc.

Nagyvárad - Huszonegyedik alkalommal szervezett farsangi mulatságot a Bihar megyei Német Demokrata Fórum. Akárcsak az elmúlt alkalmakkor, volt ének, tombola, álarcosbál és végül estig tartó tánc.

 

A belépti díj ellenében mindenki kapott egy tombolajegyet, továbbá fánkot és egy fél liter bort - amúgy az enni- és innivalót maguk a résztvevők hozták. Helene Vodă elnök és Heilmann Norbert alelnök szokás szerint három nyelven, románul, magyarul és németül köszöntötte szombat délután a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében egybegyűlteket. „Örülök, hogy ismét szép számban jöttek el” – mondta az elnökasszony, s mint utóbb megtudtuk, az ugyancsak hagyományos szüreti bállal együtt a farsangi mulatság (faschingsfest) a német fórum egyik legnépszerűbb rendezvénye évek óta.

Program

A fiatalok Regenbogen nevű tánccsoportjának az előadásával kezdődött a tulajdonképpeni műsor, később Carla Marin, a sokak által ismert, tehetséges váradi diáklány énekelt, a következők során pedig árverésre bocsátottak többek között egy gyapjúplédet, egy vezeték nélküli vasalót, egy szeletelőt, egy összecsukható asztalt és egy kabátot. Közben a fellépések is folytatódtak: a palotai fórum Wilderrosse együttesének a tánca következett (a Maszk című film zenéje alapján készült táncos koreográfiát mutatták be), később ismét Carla Marin, majd a váradi ifjúsági csoport lépett fel, ezúttal padtánccal. Az igazi meglepetést az idősebb korosztály Enzian nevű csoportja okozta: fergeteges fellépés volt, melynek során fiatalokat túlszárnyaló fürgeségről és ügyességről tettek tanúbizonyságot a tagok.

Mulatság

Az ünnepség következő mozzanata az álarcosbál volt. Minden résztvevő kapott szavazólapot, s miközben a jelmezes gyerekek felvonultak, ki-ki felállíthatta a maga sorrendjét. A rendezvény tombolahúzással, illetve estig tartó tánccal folytatódott, a Hoffmann zenekar által szolgáltatott zenére.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!