ERDON Helyi hírek

2013.01.22. 14:45

Nemzetközi fotószalon nyílt

A pénteki, budapesti megnyitót követően kedden délelőtt Nagyváradon nyitották meg ünnepélyes keretek között A Világban Élő Magyar és Román Fotóművészek VII. Nemzetközi Szalonját.

A pénteki, budapesti megnyitót követően kedden délelőtt Nagyváradon nyitották meg ünnepélyes keretek között A Világban Élő Magyar és Román Fotóművészek VII. Nemzetközi Szalonját.

 

Az Euro Foto Art Galériában megtartott kiállításmegnyitón Radu Pavel, a Tradicionális Kultúra Megőrzéséért és Népszerűsítéséért létesült Bihar megyei Központ igazgatója szólt először az egybegyültekhez. Mint elmondta, Tóth István, a Romániai Fotóművészek Egyesületének vezetője azért nincs jelen, mert a délután folyamán részt vesz a szalon bukaresti megnyitóján. A váradi vernisszázst megelőzően, pénteken Budapesten nyílt meg a nemzetközi fotószalon, január 31-én pedig Kolozsváron mutatják be a román és magyar fotóművészek alkotásait.

Példaértékű

Tóth István szavait Tódor Albert, a Nagyváradi Filharmónia igazgatója közvetítette. Mint elhangzott, példaértékűnek tartja, hogy a fotóművészeten keresztül ünnepelhetjük meg Nagyváradon a Magyar Kultúra Napját, miután csupán néhány napja hasonlóan tették ezt a Budapesti Román Kulturális Intézetben, ahol a nemzetközi szalon első megnyitójára a román kultúra kapcsán került sor. Azt is kihangsúlyozta levelében Tóth István, hogy a nemzetközi szalon immár hetedjére nyerte el a román és magyar köztársasági elnökök kitüntetett védnökségét, ami a rendezvény eszmei és művészeti színvonalát is bizonyítja. A levél egy másik gondolata az volt: a nemzetközi szalon magyar jelenléte is tanúsítja, hogy szerves része vagyunk évszázadok óta az „öreg európai kontinensnek”.

Díjkiosztás

Marcu-Sikes Ágnes, valamint Costin-Szabó Éva, a Varadinum vonósnégyes két tagjának előadását követően Ioan Moldovan, a Familia folyóirat igazgatója szólalt fel. Mint mondta, valójában minden nap a kultúráé, s csak azért van szükségünk egy ilyen ünnepre, hogy „kalendáriumként rendezze hétköznapjaink folyamát”. A legnagyobbrészt európai fővárosokban készült fényképekkel kapcsolatban megjegyezte: nem turisztikai fotók, a művészek szemein keresztül láttatják a világ különböző tájait, ílymódon tulajdonképpen a művészek lelkét jelenítik meg.

Ismét zenei momentum következett. Amint Marcu-Sikes Ágnes elmondta, az eseményre stílszerűen egy magyar és egy román zeneszerző (Balassa Sándor és Ciprian Porumbescu) műveiből játszottak.

A későbbiek során a jelenlévő fotóművészek átvehették az őket megillető díjakat. A kiállítás február 9-én tekinthető meg.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!