ERDON Helyi hírek

2012.10.21. 16:52

Nagyszabású ifjúsági találkozó

 A nagyváradi Német Demokrata Fórum az elmúlt hétvégén nagyszabású ifjúsági találkozót szervezett, amelyre Erdély északnyugati részéből érkeztek meghívott ifjúsági csoportok.

 A nagyváradi Német Demokrata Fórum az elmúlt hétvégén nagyszabású ifjúsági találkozót szervezett, amelyre Erdély északnyugati részéből érkeztek meghívott ifjúsági csoportok.

Két napos Ifjúsági Német Néptánctalálkozót (Jugendtreffen) szervezett a Német Demokrata Fórum, melynek első mozzanatára október 20-án került sor a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A kulturális program 16 órától kezdődött, melyre Felsővisóról, Szatmárnémetiből, Nagykállóról, Resicabányáról, Monospetriből, Béltegről és Palotáról érkeztek vendég csoportok, mindegyikük néhány táncelőadással készült. Természetesen a nagyváradi házigazdák tánccsoportjai is felléptek az eseményen. A rendezvény elején Helene Vodă a fórum elnöke és Heilmann Norbert alelnök köszöntötték a jelenlévőket. Elhangzott, hogy az évente megrendezett találkozó elsődleges célja a német hagyományok, kultúra és identitás megőrzése, a tradíciók és szokások átadása, ugyanakkor az esemény alkalmat teremt arra, hogy a több helyről érkező fiatalok barátságot kössenek.

Ünnepi felvonulás

Helene Vodă, hozzátette, hogy fontos megtartani az identitást, és ezt nem lehet másként, csak a fiatalok révén. „Lehet, mi vagyunk a múlt és a jelen, de a jövőt a fiatalok jelentik”-fűzte hozzá. A beszédeket követően a Béltegi Fúvószenekar nyitotta meg a kulturális előadást, amely az esti órákban egy bállal folytatódott. Vasárnap, október 21-én a fórum tagjai és meghívottjai ünnepélyes felvonulást szerveztek, amely a Splaiul Crisanei utcáról indult, a Decebal hídon keresztül, végig az Emilian Mircea Chitul utcán a Szent László/Unirii térig, ahol a városháza előtt rövid táncbemutatót tartottak. A zenét ezúttal is a Béltegi Fúvószenekar szolgáltatta. A felvonulás a Kapucinus plébániatemplomig (Szt. Mária) tartott, ahol 11.30-tól szentmisére került sor.

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!