ERDON Helyi hírek

2012.10.25. 11:31

Akvapark: nagy tervekkel nyit

Hétfőtől várja a fürdővendégeket e romániai térség első akvapark jellegű létesítménye. Kilátogattunk a helyszínre, ahol az üzemeltető elmondta: Hajdúszoboszlótól is elszipkázná a vendégeket.

Hétfőtől várja a fürdővendégeket e romániai térség első akvapark jellegű létesítménye. Kilátogattunk a helyszínre, ahol az üzemeltető elmondta: Hajdúszoboszlótól is elszipkázná a vendégeket.

 

Nincs még teljesen készen, kívül-belül számos részleten dolgoznak még a munkások, ám nagyjából megvan: már várja az érdeklődőket Félixfürdőn Románia eme térségének első olyan létesítménye, amely akvapark-jellegű. Hétfőig szabadon megtekinthető a fürdő bárki számára, hétfőtől pedig már fürdőzni is lehet majd. A President komplexum területén működik az élményfürdő, ennek a vállalkozásnak a részeként, a Castello nevű házasságkötő terem közvetlen szomszédságában található. Felkerestük a létesítményt, ahol Jean Podilă, a President komplexum tulajdonosa és Dumitru Fechete ügyvezető igazgató szólt a részletekről.

Versenyeznének

Az Aqua President névre keresztelt létesítmény 6300 négyzetméteren terül el, fedett és nyitott medencék várják a látogatókat: 13 belső medence van, ebből 7 jacuzzi, kint 3 medence üzemel. Részei a létesítménynek a vízi csúszdák (ebből egyelőre 2 van), a gyermekmedencék, az 5 szauna, a hullámfürdő, a masszázs-szolgáltatás, az emeleten pedig billiárd, asztali tenisz, darts játszható, és egy bár is található.

Podilă elmondása szerint céljuk az, hogy már az első évben átcsábítsák a fürdőzni Hajdúszoboszlóra járó romániaiak „több mint 90 százalékát”. Az Aqua President egyébként termálvízzel üzemel, aminek hőfoka magasabb minden környékbeli fürdőhelyénél: 34–36 fokos. Van persze hideg vizű medencéjük is. A fürdő minden nap éjfélig lesz nyitva, télen is. Jövőre újabb 5 külső medencét fognak átadni. A tulajdonos szerint ezt követő tervük, hogy „a President szálló hét csillagos legyen, s egy orvosi rehabilitációs központ is nyíljon”. Podilă nem titkolta, hogy ez utóbbi terve az üzlet mellett azt is célozza, hogy az orvosin rövidesen végző lányának munkát adjon.

A fürdő érdekessége még, hogy – Nyugaton és Magyarországon is régóta működő mintára – a létesítményből kizárták a készpénzforgalmat: óra formájú karkötőt kapnak a vendégek, az ebben lévő microchip érzékelőhöz való érintésével léphetnek be a medencék területére, s a chipet tetszés szerinti összeggel is feltölthetik, s ugyancsak érintéses megoldással fizethetnek a fogyasztásukért az akvaparkban.

Árak

Az Aqua President 20 alkalmazottal kezd hétfőn, de nem kizárt, hogy még vesznek fel továbbiakat. A létesítményben külön VIP-zóna lesz, oda napi 80 lej lesz a belépő. A többi részre felnőtteknek 3 órára 30 lej, egész napra 45. Gyerekeknek (14 éves korig) 15 lej, de lesznek kedvezmények csoportok számára. Bérleteket is kínálnak 20–30 lej közötti áron. Az emeleten lévő szabadidőközpont árai: bowlin – 30 lej/óra, billiárd – 20 lej/óra, klasszikus darts – 10 lej/játék, elektronikus darts – 6 lej/játék, fallabda – 30 lej/játék, minihoki – 20 lej/játék, asztali tenisz – 20 lej/óra.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!