ERDON Helyi hírek

2012.04.02. 17:00

Teljes szívvel és lélekkel

Nagyvárad- A napokban a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete éves közgyűlését tartotta a nagyváradi Ady Endre Középiskola dísztermében. A rendezvény díszvendége Biró Rozália alpolgármester volt.

Nagyvárad- A napokban a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete éves közgyűlését tartotta a nagyváradi Ady Endre Középiskola dísztermében. A rendezvény díszvendége Biró Rozália alpolgármester volt.

 

Szilágyi Ibolya elnökasszony ismertette a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete 2011-es évi tevékenységének beszámolóját. Kifejtette: a tavalyi esztendő az előzőekhez hasonlóan eléggé mozgalmasnak bizonyult- a rendezvények többségét a Communitas Alapítvány, a váradi önkormányzat, a Bihar Megyei Tanács vagy a Caritas támogatta-, igyekeztek a kitűzött célokat megvalósítani, csapatmunkában. Íme néhány, a PNYME által lebonyolított esemény, a teljesség igénye nélkül: találkoztak a Debreceni Nyugdíjasegyesület és a Szalontai Érdekvédelmi Nyugdíjas Egyesület képviselőivel programegyeztetés céljából, március 15-e alkalmából kokárdákat készítettek, meghívták előadást tartani Marossy Anna biológust és Péter I. Zoltán helytörténészt, megünnepelték az Anyák napját és az Idősek napját, Őszi bált rendeztek, és eurorégiós nyugdíjas kórustalálkozón vettek részt. A hétről-hétre fejlődő nyugdíjaskórus jelenleg 37 fős, a tagok évek óta hetente tartanak próbát Boros Beatrice karnagy vezetésével. Elhangzott még, hogy a Szabó Ágnes által irányított tánccsoport, noha nem rendelkezik nagy tapasztalattal, az elmúlt nyáron már részt vett egy fesztiválon. Emlékezetesek voltak a havi renderességgel megtartott irodalmi összejövetelek is- körvezető tanár Szilágyi Magdolna-, és jó hangulatban telnek a Chvatal Margit és Lucaci Irénke által irányított kézműveskörök. Az év első felében Kerekes Ágnes tanárnő tartott hetente német órát.

Köszönetnyilvánítás

Az elnökasszony arról is beszélt, hogy jó kapcsolatot ápolnak hazai és magyarországi nyugdíjas-egyesületekkel, a PMNYE pedig tagja a Nagyváradi Civil Kerekasztalnak is. Az elmúlt időszakban a lelkes tagok sokat dolgoztak a székház rendbetétele érdekében, a helyiség felújításához, barátságossá tételéhez nem csupán önkéntes munkával, hanem adományokkal is hozzájárultak. Nagy segítség volt a nyugdíjasok számára, és köszönet jár azért, hogy a rendezvényeik nagy részét az Ady Endre Középiskolában bonyolíthatták le. A próbákat a várad-újvárosi RMDSZ-székházban tarthatták, előadást és bált szervezhettek a várad-velencei RMDSZ-székházban, kézműveskedhettek a Szent László plébánia pincehelyiségében, és szolgálatot teljesíthettek a városi művelődési házban, mindezt bérmentve.

Szilágyi Ibolya ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: annak ellenére, hogy papíron több mint 400 tagja van az egyesületnek, alig 133-an fizetnek tagdíjat. Szerinte jó volna, ha több nyugdíjas jelenne meg a különböző eseményeken, hiszen ez lehetőség lenne arra, hogy bővüljön a baráti közösség. Megjegyezte: reméli, hogy az új székház teret nyújt majd a klubélet fellendítésére azok számára, akik szeretnének römizni, kártyázni vagy esetleg csak beszélgetni valakikkel. Úgy fogalmazott: „jó lenne, ha egyre többen éreznék azt, hogy jó egy baráti közösséghez tartozni, hiszen egyre többen vannak olyanok, akik magányosak, de a közösség, az emberi kapcsolatok segíthetnek”. Hozzátette: a vezetőség köszöni a tagság segítségét, a részvételt, s ezután is szívesen fogad minden olyan javaslatot, melyek színesebbé, vonzóbbá és tartalmasabbá tehetik az egyesület munkáját.

Példaértékű tevékenység

Az összejövetelt szokás szerint megtisztelte jelenlétével Biró Rozália alpolgármesternő is. Hangsúlyozta: örül annak, ami a beszámolóban elhangzott, mivel azt bizonyítja, hogy a nyugdíjasok nem tétlenkednek, az egyesület pedig a gyermekkorból felnőttkorba lépett, s járja a saját útját. Az elöljáró ugyanakkor az ifjúság számára is példaértékűnek nevezte, ahogy a nyugdíjasok teljes szívvel és lélekkel, nagy lelkesedéssel teszik a dolgukat a közösség érdekében anélkül, hogy panaszkodnának.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!