ERDON Helyi hírek

2012.03.12. 10:58

A testvériskolával ünnepeltek Micskén

Bihar megye - Idén is megemlékeztek a micskei iskola pedagógusai és diákjai a ’48-as forradalomról. Az ünneplés ez alkalommal is a debreceni testvér iskola részvételével zajlott.

Bihar megye - Idén is megemlékeztek a micskei iskola pedagógusai és diákjai a ’48-as forradalomról. Az ünneplés ez alkalommal is a debreceni testvér iskola részvételével zajlott.

 

 

A debreceni Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény testvér tanárai és tanulói mellett a vetélkedőt megtisztelte jelenlétével az intézmény igazgatónője, Gyarmatiné Piránszki Nóra. A színvonalas ünneplés most sem maradhatott el. A testvériskola két öt fős csapattal képviseltette magát, a helyi diákok közül pedig három csapat vett részt a partneri megmérettetésben, hogy bebizonyítsák, méltó örökösei magyar múltunk nagyjainak és mindannak, amit az 1848-as szabadságharc jelenthet számunkra, annak amit a nagy hősök kivívtak értünk, érettük.

 

Történelmi időutazás

 

Az 1848, Te csillag nevet viselő, lassan már hagyománnyá váló történelmi vetélkedőt ötödik alkalommal rendezézték meg. A micskei iskola igazgatónője és egyben a verseny moderátora, Hodgyai Edit nyitotta meg az ünnepséget, és köszöntötte azokat, akik első alkalommal látogattak el a testvériskolájukba, valamint a veterán diákokat és az őket elkísérő tanárokat is. Az időutazás a csapatok bemutatkozásával kezdődőtt. Elsőként a Honvitézek csapatkapitánya, Mellen Anna indokolta névválasztásukat, azután a Forradalmárok léptek színre, Ozsváth Regina bemutatásában. Ezt követően Görgey híveit értékelhette a zsűri Jakab Emőke bemutatója alapján, utánuk tűntek föl ’48 csillagai, Posztós Csaba vezetésével. Végül, de nem utolsó sorban a Micskei Forradalmárok Tripó Debora irányításával megosztották a nagyérdeművel, hogy milyen célokkal állnak ,,csatába”.

 

Játékos feladatok

 

A versenyszámok között Demeter Krisztina és Kovács Dávid szavalatai ékesítették a találkozót. A bemutatkozás után kokárdavarrás következett, a csapatoknak 25 perc állt rendelkezésükre, hogy minta alapján 6 kokárdát készítsenek el. A diákok munkáját a háttérben felcsendülő ’48-as dallamok kísérték. Az ügyesen elkészített kokárdák feltűzése után a csapatok versírói tehetségüket csillogtathatták, megadott szavakból verseltek, amit azután a legjobb szónoki képességekkel megáldott diákok muatattak be. A hangulatot fokozta a népdaléneklés, melynek szívonalát emelte a hangszerkíséret, a furulya és hegedű hangjait minden jelenlévő örömmel hallgatta. A tízperces szünet után a csapatok tárgyi tudásukat bizonyíthatták, egy 20 kérdésből álló kérdőívvel kellett megbirkózniuk. Az ismeretek felelevenítése után a korábban megírt verset rajzolták meg, a zsűrinek nem volt nehéz dolga, hiszen mind kreativitás, mind vers-rajz összefüggés szempontjából igazán esztétikus alkotások születtek. A versenyfeladatokat néptánc zárta, a csapatok tagjai egyénileg vagy csoportosan győzték meg a zsűrit arról, hogy a néptánc ugyanúgy része nemzeti kultúránknak egy ilyen ünnepség idején, mint a történelmi adatok ismerete.

 

Zászló-torta

 

A verseny meglepetése a hatalmas zászló alakú torta volt, melynek elkészítését Pálfi Mária Magdolna, helybéli szülő vállalta magára. Amíg a csapatok a jól megérdemelt tortát falatozták, a zsűri, melynek elnöke a debreceni testvériskola magyartanári munkakörének vezetője, Horváth Katalin tanárnő volt, meghozta döntését. Az első helyet Görgey hívei foglalhatták el Micskéről, második helyen ’48 csillagai tündököltek Debrecenből, a harmadik helyet a szintén debreceni Forradalmárok tudhatták magukénak. Az ünnepséget Gyarmatiné Piránszki Nóra igazgatónő zárta, megköszönte a szives vendéglátást, saját bevallása szerint ,,fantasztikusan jó élmény volt”. Az igazgatónő azt is hangsúlyozta, hogy ,,mennyire fontosak a közös programok, hiszen két intézmény között csak akkor jó a kapcsolat, ha teremtenek alkalmat arra, hogy egymással megismerkedjenek, hogy egymás munkájába betekintsenek.” A következő találkozót júniusra tervezik, az igazgatónő sok szeretettel hívta meg a micskei iskola diákjait és tanárait a debreceni iskola által szervezett júniálisra.

 

Elégedett mosoly

 

A megemlékezésről mindenki megelégedett mosollyal távozott, nem feledve azt, hogy a szabadságharcra való emlékezés nem a kitűzött kokárdánál kezdődik, magyarságunkat és a márciusi ifjak emlékét nemcsak a történelem könyvek hasábjain kell keresnünk. Petőfi és társai ugyanúgy ott vannak a furulyaszóban, a hegedű hangjában, az oly ismerősen felcsengő népdalokban, a táncos lábakban, a perdülő szoknyákban. Minden tettünkben, mellyel megéljük és tovább folytatjuk, amit ők akkor, ott elkezdtek.

Görgey hívei (Micske): Jakab Emőke VII., Varga Alexandra VIII, Tirle Dávid VI., Erdei Csongor V., Haraga Biborka IV. Bana Anett III. osztályos tanulók voltak

’48 csillagai (Debrecen): Posztós Csaba, Szilágyi Zsuzsanna, Minya Alexandra, Borbély Sára, Csákfalvi Réka

Forradalmárok (Debrecen): Minya Beátrix, Oláh Enikő, Prágai Bálint, Kaszás Csenge, Ozsváth Regina.

Fincicki Noémi tanárnő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!