ERDON Helyi hírek

2012.02.16. 09:39

Lemondott Sorin Apostu

Nyílt levélben közölte Sorin Apostu, Kolozsvár előzetes letartóztatásban levő polgármestere, hogy befejezettnek tekinti politikai és közigazgatási pályafutását.

Nyílt levélben közölte Sorin Apostu, Kolozsvár előzetes letartóztatásban levő polgármestere, hogy befejezettnek tekinti politikai és közigazgatási pályafutását.

 

A kolozsvári városháza tájékoztató szolgálata szerdán hozta nyilvánosságra Sorin Apostu lemondó levelét. Ebben a korrupció vádjával letartóztatott polgármester közölte, várja, hogy a bíróság tegye a dolgát az ügyében, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát. Megjegyezte, jó lelkiismerettel távozik tisztségéből, mert mindent megtett amit lehetett „Erdély fővárosa" modernizálása érdekében. Kijelentette: sajnálja, hogy nem fejezhette be az elkezdett munkát, de megnyugtatja annak a tudata, hogy a város lendületes fejlődése nem fordítható vissza. „Olyan várost sikerült felépíteni, amely felé csodálattal tekint az egész Románia" – állapította meg Sorin Apostu.

 

Kolozsvár polgármesterét 2011. november 9-én vették őrizetbe és 11-én tartóztatták le korrupció vádjával. A letartóztatás pillanatában felfüggesztették a polgármesteri tisztségből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!