ERDON Helyi hírek

2011.11.10. 15:40

Nem folytatják a krematórium építését

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Gavrilă Ghilea prefektus bejelentette: a fugyivásárhelyi krematórium építését leállítják, amíg az építető cég nem kapja meg a szükséges engedélyeket.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Gavrilă Ghilea prefektus bejelentette: a fugyivásárhelyi krematórium építését leállítják, amíg az építető cég nem kapja meg a szükséges engedélyeket.

 

Ghilea elmondta, hogy nagyon sok panaszt kaptak a lakosság részéről, mivel a fugyivásárhelyi temetőben elkezdték a krematórium alapjainak öntését, annak ellenére, hogy a befektető cég nem kapta meg a szükséges engedélyeket. A fugyivásárhelyi krematórium az első lenne Bihar megyében. Az ott lakók attól félnek, hogy a krematórium szennyezni fogja a levegőt, ezért az építkezés ellen nyújtottak be petíciókat, ráadásul a krematórium tervéről nem tartottak közvitát a településen. A Prefektúra, a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság munkatársai kiszálltak a helyszínre, hogy ellenőrzést hajtsanak végre. Mivel nem volt meg az összes szükséges engedély, ezért az építkezést leállították. „Szeretném megnyugtatni Fugyivásárhely lakóit, hogy a krematórium építését nem fogják folytatni, amíg nem lesz meg minden engedély. Ha a szükséges engedélyeket nem adják meg a cégnek, az eddig felépített részeket is lerombolják”-szögezte le Ghilea.

 

 

Választások

 

A második napirendi pont Lakatos Péter megüresedett képviselői posztjára kiírandó időközi választás időpontja volt. Mint azt már megírtuk, Lakatos Péter RMDSZ-es képviselőt az Állami Számvevőszék vezetőtanácsi tagjává választották, ezért le kell mondjon parlamenti képviselői mandátumáról, ezért a Bihar megyei kettes számú választókerületben időközi választásokat kell szervezni. Gavrilă Ghilea elmondta, mivel még nem született meg az erre vonatkozó kormányhatározat, ezért ebben az évben biztos nem tartják meg a választásokat, amelyre így már csak 2012-ben kerül sor. A sajtótájékoztatón több újságírói kérdés is elhangzott Ritli László Csongor ügyében, erre a prefektus azt felelte, hogy ők nem kaptak semmilyen értesítést, mindenről a médiából értesülnek. További kérdések a fűtés árának növekedésére és Nagyváradi Római Katolikus Püspökség épületének bérleti szerződéséről szóló határozatra vonatkoztak. Gavrilă Ghilea mindkét kérdésre azt válaszolta: „még nem hoztunk döntést.”

 

Nagy Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!