ERDON Helyi hírek

2011.07.17. 16:07

Egy élmény, mely életre szól

Bihar megye - Összesen hetvekét gyereknek és négy felnőttnek szolgáltatta ki tegnap délben a bérmálás szentségét Érmihályfalván Böcskei László megyés püspök, aki ugyanakkor újraszentelte a felújított római katolikus templomot.

Bihar megye - Összesen hetvekét gyereknek és négy felnőttnek szolgáltatta ki tegnap délben a bérmálás szentségét Érmihályfalván Böcskei László megyés püspök, aki ugyanakkor újraszentelte a felújított római katolikus templomot.

Néhány héten belül a harmadik ünnepi esemény zajlott le tegnap az érmihályfalvi római katolikus egyházközségben: június 25-én ezüstmiséjét tarthatta meg Györfi József esperes-plébános Böcskei László püspök és számos paptestvére jelenlétében, majd egy héttel ezelőtt 32 fiatal részesült az elsőáldozás szentségében. Most pedig tulajdonképpen nem is egy, de két alkalom is adódott az ünneplésre: hetvenhatan (72 gyerek és 4 felnőtt) vártak a bérmálásra, és a püspök a renoválás után újraszentelhette a templomot.

Összekötődő események

Akár csak egy héttel korábban, tegnap is rekkenő hőségben kerülhetett sor az ünnepségre. A templom is zsúfolásig telt, de a templom kertjében is sokan követték figyelemmel az eseményeket, amit megkönnyített a felszerelt kihangosítás. Elsőként Györfi József tisztelendő köszöntötte a megjelenteket, megjegyezve, nem is tudja, mi a fontosabb: a bérmálás-e, vagy az újraszentelés. Elmondta, hogy a templom renoválása két évig tartott, és „egy hosszú vajúdásnak van vége”. A több, mint 250 ezer lejbe került munkálatok kivitelezéséhez nyújtott segítséget megköszönte a püspöknek, a híveknek, hozzátéve, hogy a Megyei Tanácstól is van még ígéret a hozzájárulásra. Két köszöntő vers elhangzása után Böcskei László püspök vette át a szót, aki, reagálva az esperes-plébános szavaira, kifejtette: a két esemény összekötődik, hiszen a templom megújulása mellett az egyházközség 76 „lelki temploma” is „megújul” a bérmálás által.

Méltóak lettek a szentségre

A bérmálásra várókat (közöttük a gálospetri Szentháromság Gyerekotthon három lakóját) Györfi József mutatta be a püspöknek, hozzátéve: megfelelő oktatást követően méltóak lettek a szentség bogadására. Erről a püspök maga is megbizonyosodott, amikor szentmise előtt elbeszélgetett velük. Böcskei László szentbeszédében arról szólt, hogy a bérmálás egy olyan élmény – találkozás Istennel – ami egy egész életre kihat. A keresztségi fogadalom megújítása után következett a szertartás. A szentmise végén a püspök köszönetet mondott Györfi Józsefnek a bérmálkozottak felkészítéséért, ugyanakkor neki és az egyházközségnek is a templom óvásáért. A tisztelendő a maga során ugyancsak köszönetet mondott a szentmiséken mindig közreműködő Jubilate Deo kórusnak, Bokor János kántornak, és nem utolsó sorban azoknak az asszonyoknak, akik a felújítás két éve alatt kitartóan takarítottak heti három alkalommal, hogy a szentmisékre mindig illő körülmények közzött kerülhessen sor. Végezetül a templom előtt most is elkészült a püspök és az esperes-plébános társaságában a bérmálkozottak csoportképe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!