ERDON Helyi hírek

2011.03.18. 13:28

Tréfás versek szavalóversenye

<p>Nagyvárad - Összesen 45 elemi osztályos tanuló nevezett be a Nicolae Bălcescu Általános Iskolában sorra kerülő Vidám Versek Versmondó Verseny nagyvárad-körzeti szakaszára.</p>

Csütörtök délután aNicolae Bălcescu Általános Iskola adott otthont a Vidám Versek Versmondó Verseny nagyvárad-körzeti szakaszának Szabó Gyöngyi aligazgatónő, Kovács Annamária, Veszprémi Emőke, Kis Jolán és Reich Ilona pedagógusok szervezésében. Összesen 45 elemi osztályos tanuló nevezett be a versenyre a Nicolae Bălcescu, a Juhász Gyula, a Szent László, a George Coşbuc, a Lucreţia Suciu, a Roman Ciorogariu iskolákból. A gyerekeket két csoportba sorolták be, az elsőbe az elsősök és a másodikosok, míg a második kategóriában a harmadik és a negyedik osztályos tanulók kerültek. Az előbbiek teljesítményét Králik Margit óvónő, Samarjai Enikő magyar szakos tanárnő, és Daróczi István bábszínész alkotta zsűri értékelte. A nagyobbak zsűrije Bodóczi Erzsébet magyar szakos tanárnő, Bátori Mária óvónő, és Lélek Sándor Tibor bábszínész volt. Meglátásuk szerint minden gyermek nagyon ügyesen szerepelt. Örömüket fejezték ki, hogy nem csak a magyar irodalom sokat hallott tréfás verseit szavalták el a gyermekek ebből az alkalomból, hanem több kevésbé ismert művet is.

Míg a zsűri visszavonult, addig a gyermekek számára kézműves foglalkozásokat szerveztek. A kisebbek kategóriájában tovább jutott Mátyás Józsa Bence Zsolt (I. hely, Szent László Gimnázium, felkészítő: Nagy Judit), Birinyi Erik (II. hely, Dacia Általános Iskola, felkészítő: Rusz Csilla), Márton Ágnes (III. hely, George Coşbuc Általános Iskola, felkészítő: Buzási Noémi). A nagyobbak kategóriájábandíjazott lett Fábián Tamás (I. hely, George Coşbuc Általános Iskola, felkészítő: Zahu Valéria), Koncz Márk (II. hely, Szent László Gimnázium, felkészítő: Bakaity Beáta), Balogh Renáta (III. hely, George Coşbuc Általános Iskola, felkészítő: Rusz Csilla). Ők vehetnek majd részt az országos verseny megyei szakaszán, amelyet március 26-án, Érmihályfalván szerveznek meg. Az országos döntőre a Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Gimnáziumban kerül majd sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!