ERDON Helyi hírek

2011.03.12. 06:53

Elvetették Tőkés László bírósági keresetét Váradon

<p>Nagyvárad - Ítéletet hirdetett pénteken késő délután a Nagyváradi Bíróság a Tőkés kontra Budea és Ghimpele perben. Alapfokon elutasították a keresetet.</p>

Elutasította a Nagyváradi Bíróság azt a keresetet, amelyet Tőkés László nyújtott be ügyvédje révén, erkölcsi kártérítés címen 70.000 lejt kérve Florin Budea újságírótól és az utóbbi lapját, a Ghimpele de Bihort kiadó cégtől. Az ítélet  pénteken jelent meg a regiszterben: eszerint a bíróság megalapozatlannak mondta ki a keresetet, s elvetette azt.
Reakciók
Mint egy héttel ezelőtt – az ítélethozatal előtti utolsó bírósági tárgyalás után – megírtuk, Tőkés László azt követően indított pert, hogy a Ghimpele hetilapban az újságíró egy volt szekustiszt visszaemlékezése alapján többek között azt írta: annak idején a Securitate érdeke volt, hogy Tőkést Temesvárra nevezzék ki egyházi szolgálatra, s végül emiatt indultak épp Temesvárról az 1989-es események. A cikkben utalás van arra is, hogy Tőkés László közben a magyar titkosszolgálatok embere lett volna. Mint ismeretes, régebben az AP hírügynökség romániai munkatársa is szekus kapcsolatokkal vádolta Tőkés Lászlót – utóbbi akkor is pert indított, hetvenezer lejnek megfelelő régi lejt kérve, de azt a pert elvesztette. Erre alapozva kértek most ugyancsak ekkora összeget Budeától és a lapját kiadó Alpa Newmedia Kft.-től.
A mostani elutasító végzés után Demeter Szilárd, Tőkés László irodavezetője lapunknak elmondta: várhatóan fellebbezni fognak. „Megvárjuk, amíg a bíróság kikézbesíti az elutasítás indoklását, s annak ismeretében döntünk a további lépésekről. De számunkra ez elvi kérdés: 21 évvel a temesvári események után számunkra elfogadhatatlan az akkori elnyomók vádaskodása". Az alperes Florin Budea újságíró az ítélethozatal után lapunknak elmondta: „Egy igazi rémálom ért most véget, állandó stresszben voltam, több éjszakája nem aludtam. Állítom, hogy semmi roszzat nem tettem, cikket írtam, az ügy egyes szereplőinek visszaemlékezéseit idézve. Kafka Perének egy modern változata volt ez, én örülök ennek a döntésnek." Az ügy tehát várhatóan most másodfokon folytatódik.
 
Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!