ERDON Helyi hírek

2010.08.20. 12:06

Problémás kórházi kinevezések

<p>Nagyvárad - Gavrilă Ghilea prefektus bejelentette: az általa vezetett intézmény jogi osztálya ellenőrizte a nagyváradi közkórházak élére kinevezett menedzsereket, s hiányosnak találta egyeseknek a dokumentációját.</p>

Az egészségügyben zajló decentralizáció következtében a helyi önkormányzat, illetve a Bihar Megyei Tanács kezelésébe kerültek a nagyváradi közkórházak. Pénteki sajtótájékoztatóján konkrét nevek említése nélkül Gavrilă Ghilea prefektus bejelentette: az általa vezetett hivatal jogi osztálya ellenőrizte ezen intézmények élére kinevezett menedzserek aktáit, s arra a következtetésre jutott, hogy egyesek közülük nem teljesítik a kórház vezetéséhez szükséges törvényi feltételeket, vagyis nem mutatták be azon oklevelet, mely igazolja, hogy elvégezték az Országos Közegészségügyi és Egészségügyi Menedzsment Iskola által szervezett kórházmenedzsment tanfolyamot.
A kormánybiztosi hivatal öt napos határidőt adott nekik, hogy pótolják a hiányosságot, ellenkező esetben jogi úton támadja meg a kinevezéseket. Gavrilă Ghilea azt állította: nem az a fontos számára, hogy melyik párthoz tartozó személyek töltik be ezeket a funkciókat, hanem hogy eleget tegyenek a teljesítmény-kritériumoknak, az egészségügyi ellátás pedig európai színvonalú és minőségű legyen, hogy ne forduljanak elő többé olyan esetek, mint legutóbb például a Giuleşti-i szülészeten.
 
Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!