ERDON Helyi hírek

2010.07.14. 15:17

Tudáscsata a címzetes helyekért

<p>Nagyvárad - Szerdán szervezték meg a 2010-2011-es tanév tanári állásaira kiírt helyosztó vizsgákat. Bihar megyében összesen 2199-en irakoztak be a megmérettésre, de csak 1595 személy jelent meg a vizsgán.</p>

Három nagyváradi vizsgaközpontban bonyolították le a tanári állásokra kiírt versenyvizsgát. A Mihai Eminescu Főgimnáziumba 553 jelentkezőt vártak, akik román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, valamely idegen nyelv és irodalom szakos tanári állásra, valamint e román illetve magyar tanítói állásra pályáztak. A beiratkozók közül azonban meglehetősen sokan nem jöttek el, tájékoztatott Iosif Eilender igazgató: „A vizsga normális körülmények között, incidensek nélkül zajlott le. Többen azzal számoltak, hogy eleve el sem jönnek, és a tavaly, vagy tavalyelőtt elért jegyük alapján vesznek majd részt a nyilvános helyosztón. Sokan voltak, akik, miután látták, hogy túlságosan nehéz tételeket kaptak, inkább visszavonultak, hogy ne kerüljön elbírálásra a mai teljesítményük. Több tízre, sőt, közel százra becsülhető a távolmaradtak száma, hiszen átlagban hárman hiányoztak egy-egy teremből.” Az igazgató elárulta, hogy a dolgozatokat a tanfelügyelősgére viszik, ahonnan az országban lévő tizenegy javítóközpont egyikébe továbbítják azokat. A vizsga tíz órakor kezdődött, de sokan már reggelkilenc órakor már a helyszínen voltak. Több szülő, rokon kísérte el a vizsgázókat, akik türelemmel kivárták a négy órán át tartó próbatételt. Egy német szakra vizsgázó tanárjelölt édesanyja elmondta, hogy reggel fél kilenc óta itt vannak, nagyon elhúzódik a vizsga. A hölgy nehezeményezte azt, hogy a címzetes tanári állásokra kiírt vizsgát három nappal  mesteri vizsga előtt tartják, ami szerinte nem helyénvaló, hiszen ezáltal nem biztosítják a jelentkező számára azt, hogy liceumban tanítsanak.
 
Sok, és meglehetősen nehéz
 
Körülbelül fél órával a vizsga lehjárta előtt, fél kettőkor jött ki az iskolából három fiatal hölgy, akik tanítói állásra pályáznak. A margittai Szabó Edit Zsófia, Szilágyi Erzsébet és Szűcs Andrea egyöntetűen állították azt, hogy nagyon sok volt a kidolgozandó anyag. „Mi a románra és magyarra ugyanannyi időt kaptunk, mint a román szakos kollégák, akiknek csak egy, a román tantárgyat kellett kidolgozniuk. Ezt hátránynak éreztem” - fogalmazott Szűcs Andrea, majd Szabó Edit Zsófia vette át a szót: „Kányádi Sándor versét kellett összehasonlítsuk a népballadával. Ez is hátrány volt, mert a népballada nem volt benne a kért leckék között, és aki nem foglalkozik ezzel tananyagként, annak nehéz lehetett ez az összehasonlítás. Magyarból inkább számítottam volna egy novella vagy egy meseregény elemzésre, már csak azért is, mert a tavaly is verselemzés volt.” A román tétel nem okozott meglepetést a tanítónőknek, azonban a módszertan román része komoly fejtörtést okozott. „A román módszertan nem volt konkrét, igazából nehezen lehetett megérteni, hogy mit is kell csinálni” - mondta Szabó Edit Zsófia. A tanítónők elmondták, hogy a verstanításról szólt a kérdés, meglehetősen elvont formában. „A román módszertan nekünk, magyar anyanyelvűeknek, meglehetősen nehéz, mert magas szinten követelik tőlünk az anyagot” - jelezte Szűcs Andrea.Ugyanígy értékelte a dolgokat a mintegy húsz perccel két óra előtt kijövő Csiri Emese érsemjéni tanítónő is, aki nagyon soknak találta a feladatmennyiséget, és ő is a román módszertant tartotta a legnehezebb feladatnak. Boér Péter angoltanári vizsgára jelentkezett. A megmérettetés után érdeklődésünkre elmopndta: „a vizsga három részből állt. Az irodalmi rész Nathaniel Hawthorne-tól A skarlát betű volt, aztán kaptunk alkalmazott nyelvtani feladatot, a harmadik rész pedig a módszertan volt. Közepesen nehezek voltak a feladatok, és ilyen jellegű feladatokra számítottam. Optimista vagyok, szeretnék hetes feletti jegyet elérni.” Az általunk megkérdezett vizsgázók közül mindenki meg volt elégedve a szervezéssel, minden zökkenőmentesen, előírásszerűen zajlott le az Eminescu főgimnáziumban.
Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!