ERDON Helyi hírek

2010.07.27. 11:16

Helyükre kerültek a hegyi menedékek

<p>Három hegyi menedék kapta meg végleges helyét a napokban Hargita megyében. A megyei önkormányzat a hegyimentő közszolgálatával együttműködve fontos és érdekes projektet indított el 2009-ben.</p>

Mivel sok eltűnt, eltévedt személyhez riasztották a hegyimentőket, azokon a nagy kiterjedésű lakatlan területeken, ahol nincs semmiféle óvóhely, hegyi menedékeket állítanak. A program keretében megvásárolt első három faházikót a hivatásos és önkéntes hegyimentőknek sikerült kiszállítaniuk és összerakniuk, habár az időjárás nagyban megnehezítette a a dolgukat. A három menedéket a Fehérmezőn (Nagy-Hagymás-hegység), az Ördög-tónál (Hargita-hegység) és a Naskalat-hegységben (Gyimes völgye) helyezték el.

Hargita Megye Tanácsa további nyolc menedékhely létesítését tervezi a Biztonságos hegyi turizmus programja keretében. A kis faházikók akár életmentők is lehetnek az eltévedt turisták számára, ugyanakkor növelhetik a más tájakról érkező túrázók biztonságérzetét is, akik így szívesebben visszatérnek majd vidékünkre. A hegyimentők rendszeresen látogatják majd ezeket a pihenőhelyeket, és minden turistát arra kérnek, óvják és tartsák tisztán őket, hiszen a házikók bármikor újabb rászorulónak nyujthatnak menedéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!