ERDON Helyi hírek

2010.07.09. 17:10

A hazai egyetemeket favorizálják

<p>Szatmár megye - A leérettségizett Szatmár megyei végzősök nagy része úgy tervezi, hogy folytatja tanulmányait. A legtöbben a hazai felsőoktatási rendszert választják, derül ki a megyeközpont magyar tannyelvű középiskoláiban készített körképünkből.</p>

Az érettségi végső eredményét csütörtök délután függesztették ki, ma pedig a sikeres vizsgát tett végzősök már át is vehették a diplomájukat. Hazánkban az egyetemi felvételik többsége hétfőn kezdődik, míg Magyarországon már lejárt az első felvételi időszaka, a megmaradt egyetemi helyekre a második beiratkozási időszakban rövidesen lehet jelentkezni. Szatmárnémetiben a három magyar tannyelvű középiskola több mint 300 végzőse közül az eddigi adatok szerint összesen 19 diák folytatná tanulmányait külföldön — ennyien kértek igazolást a beiratkozáshoz — de pontos adatokat az intézmények csak ősszel tudnak közölni.
Még gondolkodnak
A szatmárnémetiKölcseyFerencFőgimnáziumban az idei évben 155 diák végzett, közülük mindössze 2 nem ért el átmenő jegyet az érettségi valamely vizsgáján. CziprokAndrás, az intézmény aligazgatója kérdésünkre elmondta, tudomása szerint a végzősök többsége tovább fog tanulni, pontos adatokkal viszont csak ősszel szolgálhatnak, amikor már kiderül, hogy melyik diák melyik egyetemre jutott be — az elmúlt évben körülbelül nyolcan nem tanultak tovább. Az idei évben körülbelül 10 kölcseys diák kért igazolást, hogy beiratkozhasson magyarországi egyetemre.
A ReformátusGimnáziumban az idei tanévben 6 diák kért igazolást, hogy magyarországi egyetemre jelentkezhessen. BogaFerenc aligazgató elmondta, több növendékük is tovább szeretne tanulni, ám még nem lehet tudni pontosan, hogy ki, hol folytatja majd tanulmányait.
A HámJánosRómaiKatolikusIskolaközpontban végzőseinek többsége is a továbbtanulást tervezi. Az idei évben a 39 végzős közül 3 kért igazolást, hogy magyarországi intézménybe iratkozhasson.
Itthon vagy külföldön?
A végzősök jelentős része a hazai felsőoktatási intézményeket részesíti előnyben, a romániai egyetemek melletti érvként szól, hogy itthon olcsóbb az egyetemi diploma megszerzéséhez vezető út. Akik ennek ellenére a külföldi továbbtanulási lehetőséget választják, a színvonalasabb oktatás miatt abban a reményben teszik, hogy majdan az elhelyezkedésük, amit többnyire szintén külföldön terveznek, könnyebb lesz.
Érdekesség
Külföldön már évtizedek óta működik az ún. pályakövetési rendszer, ami a középiskolások, a felsőoktatásban tanulók pályafutását követi nyomon. Szakemberek szerint sem a középiskolai tanárok sem a szülők nem rendelkeznek pontos adatokkal arról, hogy egy adott végzettséggel, milyen gyorsan és mekkora fizetésért lehet elhelyezkedni. A tizenévesek pályaválasztásánál még mindig a média és az ismerősök, barátok véleménye játszik meghatározó szerepet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!