ERDON Helyi hírek

2010.04.19. 12:20

Megkezdődött a számítógépkezelői érettségi

<p>Bihar megye - Tegnap koradélután országszerte kezdetét vette a számítógépkezelői ismereteket felmérő érettségi vizsga.</p>

A számítógépkezelői ismereteket felmérő érettségi vizsga lebonyolítására vonatkozó módszertan előírásai alapján országszerte hétfőn koradélután egy órakor kezdődött meg a próba, és minden érettségiző a saját iskolájában ad számot számítógépkezelői ismereteiről. Az iskolák érettségizőit nem osztályok szerint, hanem abc-sorrendbe rendezve vizsgáztatják le, és azok, akik korábban már ECDL számítógépkezelői oklevelt szereztek, nem kell részt vegyenek ezen a vizsgán. Ennek a próbának a lényege az, hogy felmérje: a tanulók tudnak-e bánni a számítógépes alapprogramokkal, eligazodnak-e az internet világában, stb.

 
Adatok
 
Az Ady Endre Liceumban 175 diák érettségizik ebből a szaktantárgyból. „Az iskola százhetven tizenkettedikes tanulója mellett még öten eljöttek erre a vizsgára, azok, akik a tavaly nem írtak átmenő jegyet románból, így ahhoz, hogy az idén megkapják az oklevelüket, kötelesek a számítógépkezelői vizsgán is részt venni” - mondta lapunknak Tóth Márta igazgatónő. Érdekesség, hogy bár sok diák szerzett korábban ECDL oklevelet, mégis mindannyian megjelentek ezen a próbatételen, valószinűleg azért mert ez az értettségi vizsga egy minisztérium által elismert képesítést tanusít, míg az itthon kiadott ECDL okleveleket nem biztos, hogy külföldön, például Magyarországon elismerik. A nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban csütörtökig tart majd a tegnap elkezdődött vizsga. Itt 206 végzős érettségizik, közülük hatvanan kisebbségi tannyelvű osztályok diákjai. Pálhegyi Farkas az iskola aligazgatója jelezte, hogy az iskolában vannak olyan tizenkettedikesek, akik ECDL oklevéllel rendelkeznek, így ők ezen a vizsgán már nem vesznek részt. A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban és a Szent László gimnáziumban is  harminchárom diák vesz részt ezen a vizsgán. „Elvileg egy napon is le tudna érettségizni minden tizenkettedikesünk, de a módszertan előírja, hogy ezt a vizsgát több napon át kell lebonyolítani” - fogalmazott Zalder Éva a Szent László iskola igazgatónője.
 
Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!