ERDON Helyi hírek

2010.03.22. 16:48

Kárpát–medencei matematikusok

<p>Szatmárnémeti - Hétvégén Szatmárnémetiben tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny döntőjét, mely eredményhirdetése hétfőn volt.</p>

Hétfőn délelőtt a szatmárnémetiDinuLipattiFilharmónia nagytermében tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny ünnepélyes díjkiosztóját. A Kárpát–medencében magyarul tanuló középiskolás diákok számára megrendezett versenyen közel 200 versenyző mérte össze tudását. A verseny nemzetközi szakaszát első alkalommal tartották meg szatmárnémetiben, melynek megszervezését a megyeközpont három magyar tannyelvű középiskolája — ReformátusGimnázium, KölcseyFerencFőgimnázium, HámJánosRómaiKatolikusIskolaközpont — vállalta magára.
A díjak kiosztása előtt a HámJánosIskolaközpontAdoremus diákkórusa az iskola Históriás együttesével közös produkciót mutatott be: megzenésített keresztutat. Ezt követően CsehiÁrpád, a Szatmár megyei tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket, mint volt matematika–fizika szakos diák. Elmondta, szerinte nemcsak a verseny fontos ezalkalommal, hanem az is, hogy több ország szakemberei tudnak találkozni, valamint biztos abban, hogy a diákok körében is kötődtek barátságok. Kereskényi GáborSzatmárnémeti alpolgármestere hozzátette, hogy a megyeközpontban az elmúlt hétvégén két olyan rendezvény is volt, mely összefogja a Kárpát–medence magyarságát. A szóban forgó matematikaverseny mellett a KárpátaljaExpressz is megállt Szatmárnémetiben. KónyaLászló főtanfelügyelő–helyettes elmondta, hasonló nagyságú kárpát–medencei találkozóra Szatmárnémetiben 1605 óta nem került sor. Majd dr. András Szilárd a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, egyben a nemzetközi matematika verseny zsűrijének elnöke értékelte a diákok munkáját. A korábban versenyzőként is szereplő adjunktus elmondta, a verseny rangját bizonyítja, hogy a korábbi résztvevők közül számos kutató került ki.
A díjazottak az elismerő oklevelek mellett különböző különdíjakat is kaptak, mint a legeredményesebb erdélyi–, kárpátaljai–, szatmári– lánynak járó különdíj, a legtürelmesebb feladatmegoldó stb. A legjobb eredményt elérő erdélyi diákok a tanügyminisztérium oklevelét vehették át, mely bejutást biztosít hasonló profilú egyetemekre. Emellett SógorCsaba RMDSZ–es európai parlamenti képviselő közösen Gál Kingamagyarországi- és Mészáros Alajosfelvidékieurópaiparlamentiképviselőkkel brüsszeli kirándulást ajánlottak fel a régiók legjobb eredményeit elérő diákjai számára.
 
Kimagasló eredményt elért szatmárnémeti diákok:
A IX. osztályos diákok közül dicséretben részesült: Megyesi Attila (KölcseyFerencFőgimnázium)
A X. osztályos diákok közül dicséretben részesült: Lakatos Tamás (KölcseyFerencFőgimnázium)
KostyálMaskulikDitta (HámJánosRómaiKatolikus Iskolaközpont)
LengyelSándor (Kölcsey FerencFőgimnázium)
A XI. osztályos diákok közül I. helyezést ért el Bondici László (KölcseyFerenc Főgimnázium)
A XII. osztályos diákok közül dicséretben részesült Mandici Szilárd (KölcseyFerencFőgimnázium) és
PolczPéter (KölcseyFerencFőgimnázium)
SimonErika (KölcseyFerencFőgimnázium)
Az eredmények letölthetőek itt (a cstolmányban)

A XIX. Nemzetközi Matematika Verseny eredményei:

IX. osztályos diákok eredményei

I. hely: Janzer Olivér (budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

Varnyú József (debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

II. hely: Oláh Mátyás (margittai Octavian Goga Főgimnázium, Erdély)

Zilahi Tamás (budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarorszgá)

Bingler Arnold (kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Magyarország)

III. hely: Kajántó Sándor (székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum, Erdély)

Bor Julianna (paksi, Vak Bottyán Gimnázium, Magyarország)

Mázik László (komáromi Selye János Gimnázium, Felvidék)

Szkalisity Ábel (szegedi, Radnóti Miklós Gimnázium, Magyarország)

Dicséret: Püsök Nóra (székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum, Erdély)

Borsos Tamás (marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Erdély)

Jeso Ildikó (kassai Márai Sándor Gimnázium, Felvidék)

Barna Zsombor (kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Magyarország)

Király Alfréd (kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Magyarország)

Schultz Vera (miskolci Földes Ferenc Gimnázium, Magyarország)

Kis-Benedek Réka (egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Magyarország)

Megyesi Attila (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Erdély)

Ocskó Katalin (egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Magyarország)

Bodnár Dávid (budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, Magyarország)

Lestyán Attila (kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, Erdély)

Nagy Henrietta (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Délvidék)

Máté Péter (marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Erdély)

Barczel Nikolett (bonyhárdi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Magyarország)

Škoda Máté (komáromi Selye János Gimnázium, Felvidék)

Császár Szabolcs (csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, Erdély)

Szilágyi Dezső (nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium, Magyarország)

X. osztályos diák eredményei

I. hely: Bunth Gergely (budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

Piri Annamária (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Délvidék)

Szőts János (bajai III. Béla Gimnázium, Magyarország)

II. hely: Remte László (debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

Erdős Gergely (nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium Magyarország)

III. hely: Abonyi József (nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium Magyarország)

Mester Márton (szegedi Radnóti Miklós Gimnázium, Magyarország)

Borka Péter (ipolysági Ipolyság Gimnázium, Felvidék)

Komán Zsombor Attila (brassói Áprily Lajos Líceum, Erdély)

Porsche Endre (székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum, Erdély)

Körmöczi Andor (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Délvidék)

Dicséret: Fülöp Balogh Beátrix Emőke (kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, Erdély)

Lakatos Tamás (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Erdély)

Bánovics Gábor (győri Krúdy Gyula Középiskola, Magyarország)

Deák Norbert (kolozsvári Báthory István Elméleti Líceym, Erdély)

Kostyál Maskulik Ditta (szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont)

Kekeňák Lucia (kassai Márai Sándor Gimnázium, Felvidék)

Lengyel Sándor (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Erdély)

Magyari Viktor (véci Boronkay György MKG, Magyarország)

Mester Ágnes (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Erdély)

Sandy Endre–Kristóf (csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, Erdély)

XI. osztályos diákok eredményei

I. hely: Morapitiye Sunil (kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Magyarország)

Bondici László (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Erdély)

II. hely: Harsányi Tamás (debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

Vadon Viktória (miskolci Földes Ferenc Gimnázium, Magyarország)

Borsos Zalán (marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Erdély)

III. hely: Balási Szabolcs (budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

Vass Balázs (székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum, Erdély)

Benedek Annabella (marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Erdély)

Palincza Richárd (budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, Magyarország)

Szabó Antal (nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, Magyarország)

Kispéter Tamás (szegedi Radnóti Miklós Gimnázium, Magyarország)

Dicséret: Bartha Kristóf (nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, Magyarország)

Takács Petra (kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, Erdély)

Orbán M. Szabolcs (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, Erdély)

Tikosi Kinga (székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum, Erdély)

Kovács Gergely (nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Magyarország)

Nagy Miklós (győri Révai Miklós Gimnázium, Magyarország)

Hevele Balázs (székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium, Erdély)

Máté Andor (kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Magyarország)

Mikó Albert (lévai Egyházi Gimnázium, Felvidék)

Vrbáski Iván (zentai Bólyai Tehetséggondozó Gimnázium, Délvidék)

Lantos András (tatai Eötvös József Gimnázium, Magyarország)

Csiszér Ágnes (csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, Erdély)

Szentandrási Tamás (galántai Kodály Zoltán Gimnázium, Felvidék)

XII. osztályos diákok eredményei

I. hely: Éles András (debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

Aujenszky Tamás (budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, Magyarország)

Somogyi Ákos (kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Magyarország)

II. hely: Cséke Balázs (bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Magyarország)

Gőgös Balázs (győri Révai Miklós Gimnázium, Magyarország)

III. hely: Tóth Benjámin (nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium, Magyarország)

Sebestyén Balázs (kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, Erdély)

Ágó Krisztina (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Délvidék)

Pálinkás István (gyulai Gépipari Szakközépiskola, Magyarország)

Dicséret: Kecsenovity Egon (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Délvidék)

Vámos Bence (váci Boronkay György MKG, Magyarország)

Hajdu Ákos (egeri Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Magyarország)

Hevele István (székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium, Magyarország)

Mandici Szilárd (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Erdély)

Papolczi Hunor (váci Boronkay György MKG, Magyarország)

Simon Erika (Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Erdély)

Varga Vajk (szegedi Radnóti Miklós Gimnázium, Magyarország)

Balla Attila (budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, Magyarország)

Berecz Dénes (miskolci Földes Ferenc Gimnázium, Magyarország)

Páll Levente (székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum, Erdély)

Polcz Péter (szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Erdély)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!