ERDON Helyi hírek

2010.03.18. 11:23

Iskolaköltöztetés, pozítiv hozadékkal

<p>Nagyvárad - Mint ahogy hírportálunk már beszámolt róla, kedden a Szent László Gimnázium négy osztálya átköltözött a Vincés Nővérek tulajdonában levő Nogáll utcai épületbe. Csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen.</p>

Kedd délután a Szent László Római Katolikus Gimnázium két harmadik és két negyedik osztálya (Dari Melinda, Zsigó Mária, Kiss Csilla és Szallós Ildikó tanítónők diákjai) átköltözött a Vincés Nővérek Rendjének tulajdonában levő Nogáll (Partenie Cosma) utcai épületbe, ahol jelenleg a nagyváradi Közgazdasági Líceum működik. Az ügyben érintettek csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen.

Biró Rozália alpolgármester arra emlékeztette a jelenlevőket: az önkormányzat két évvel ezelőtt sikeresen megpályázta a Regionális Operatív Program egyik kiírását, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Szent László Római Katolikus Gimnázium épületeinek felújítása céljából. Tanintézetként 1,2 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyertek el. Mivel perspektívában gondolkodtak, utóbbi tanintézet esetében annak az ingatlannak a renoválását tűzték ki célul, melyet néhány esztendeje az állam visszaszolgáltatott a Vincés Nővérek Rendjének. Tavaly decemberben a jogszabályoknak megfelelően közös ellenőrző bizottság érkezett a kolozsvári regionális központból és a fővárosi minisztériumból, hogy a testület a gyakorlatban is meggyőződjék arról, hogy a projektben leírtak megfelelnek a valóságnak. A Lorántffynál mindent rendben találtak, a Szent László esetében viszont jelezték: jelentős gondot okoz, hogy a tanintézet nem működik a megfelelő épületben. Az önkormányzat akkor megigérte, hogy orvosolni fogja a helyzetet. Idén március 10-én azonban váratlanul egy hivatalos levelet bocsátott ki a szaktárca, melyben az szerepelt, hogy a regionális bizottság javaslatára felbontják a finanszírozási szerződést. Tánczos Barna államtitkárnak köszönhetően a helyhatóság még aznap délután értésült a szándékról, így március 11-én együttműködési megállapodást kötött a Polgármesteri Hivatal, a Prefektúra, a Tanfelügyelőség és a Római Katolikus Püspökség annak érdekében, hogy megsürgessék az épület felújításhoz szükséges folyamatokat, illetve azon iskolai campus létrehozására vonatkozó erőfeszítéseket, ahová majdan a Partenie Cosma Közgazdasági Líceum is átkerül. A protokollum értelmében ugyanakkor kedd délután a Szent László Gimnázium négy osztálya átköltözött a Vincés Nővérek Rendjének tulajdonában levő Nogáll utcai épületbe.

Átadták használatra

Mons. Fodor József általános helynök kifejtette: a Vincés Nővérek Rendje az épületet átadta használatra a püspökségnek azért, hogy a Szent László Gimnázium működjék benne, a óvodától az érettségiig. A március 11-én aláírt négyoldalú megállapodás csupán 1 évre szól, éves meghosszabítási lehetőséggel, maximum 5 esztendeig. Amennyiben a campus-kialakítási munkálatok nem a megfelelő ütemben zajlanak, a püspökségnek jogában áll, hogy egyoldalúan felbontsa a szerződést. "Az épület olyan befogadóképességű, hogy minden elfér benne, a gyermekek úri körülmények közt lesznek. Nem szándékozunk újabb iskolát nyitni, hiszen úgyis kevés a magyar nemzetiségű diák. Ezzel csak azt érnénk el, hogy esetleg meg kellene szüntetni más magyar tanitézetet, s nekünk természetesen nem ez a célunk", hangsúlyozta a vikárius.

 Zalder Éva igazgatónő arra hívta fel a figyelmet: a költöztetéssel ideális körülmények teremtődtek az oktatásra, hiszen a negyedikesek például eddig közös ingatlanban voltak egy patikával és a Közegészségügyi Hatósággal. Úgy vélte: talán még pozítiv hozadéka is lehet a jövőre nézve, hogy a Nogáll utcai épületben román diákok is tanulnak, mert így a különböző nemzetiségű gyerekeknek alkalma nyílik arra, hogy megismerjék és elfogadják egymást.

 

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!