ERDON Helyi hírek

2010.03.15. 20:01

A szabadság hitelessége

<p>Szatmár megye - Míg valaki magyarul él, beszél, része marad március idusának, mondta dr. Takács Péter.</p>

Az 1848-as szabadságharchoz minden körülmények közepette forrásként térhetünk meg, ennek tisztán tartása a politikusok feladata. Csehi Árpád Szabolcs, a megyei tanács elnöke kihangsúlyozta, büszkék kell hogy legyünk a 48-as hősökre, akik úgy döntöttek, hogy a nemzet sorsának irányítását a kezükbe veszik. Az akkori fiatalok a szabadság szóban fogalmazták meg követeléseiket. A szó jelentése mások jogainak tiszteletben tartása. Napjainkban az a célunk, hogy ennek a szónak a hitelességét megtartsuk. Elismeréssel kell adóznunk mindazok előtt, akik 2010-ben felvállalják nap mint nap a küzdelmet a szabadságért, még akkor is, ha ma ésszel és nem karddal teszik mindezt. A meg nem nevesített hősök tetteiből kell e feladat elvégzéséhez erőt merítenünk napjainkban is. A szabadságharc romantikus korban, romantikus hősökkel és tettekkel zajlott, mondta dr. Takács Péter történészprofesszor. A márciusban kirobbant forradalom 1848 nyaráig reményt jelentett az Európában megsokszorozódott problémákra. Magyarországnak az európai hadszintéren kiemelkedő szerepe volt, még akkor is, ha a históriások nem hangoztatják ezt. Az 1848-49-es szabadságharc a tiszta szó és a tiszta kéz emlékezeteként vonult be a történelembe. 1849. április 14-én Pozsonyban olyan törvényeket foganatosítottak, melyeket a magyar fiatalok 12 pontban fogalmaztak meg 1848. március 15-én. A nemzeti kérdés állandó problémát jelent a magyar-román, magyar-horvát kapcsolatokban, hiszen a felek nem akarják a történelmet teljes egészében megismerni, elfogadni, pedig a múlt ismerete segíthet a jövőbeni megbékélésben mondta a professzor, aki kitért a Szatmár megyében történt 1840-es eseményekre is, melyből kiderült, hogy az itteni nemesek nem vettek részt a forradalomban, „nem adózunk jelszóval utasítva el a fiatalok által kidolgozott 12 pontot. Az ünnepi megemlékezést a Harag György Társulat művészeinek összeállítása zárta, akik Ady Endre száz éve kiadott műveit dolgozták át, A forradalmár Petőfi és a Petőfi nem alkuszik címmel. Az ünnepi műsorban a Consonantia Trio művészei is közreműködtek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!