ERDON Helyi hírek

2009.05.09. 13:58

Továbbhaladtak a megismerés útján

Nagyvárad- Szombaton a délelőtti
szentmise keretében adták át a
Bazilikában a márciusban megrendezett
egyházmegyei hittanverseny legjobbjait
megillető díjakat. Szentbeszédet
Böcskei László megyés
püspök mondott.

A március 21-én lebonyolított

egyházmegyei hittanversenyen olyan római

katolikus vallású diákok vettek

részt, akik már túljutottak az

iskolai szakaszon, szám szerint

száznegyvenkilencen. Az

írásbeli vizsga  három

nyelven, magyarul, románul és

szlovákul zajlott. A díjkiosztó

ünnepséggel egybekötött szombat

délelőtti misén Szent

János könyvéből

szólt az evangélium.

Beszédében Böcskei

László megyés püspök

azokat a szentírási

beszámolókat idézte fel, melyek

arról szólnak, hogy a tömeg milyen

szeretettel fogadta és hallgatta

Krisztust. A főpásztor ezzel arra

hívta fel a figyelmet, hogy azok a diákok

is, akik a hittanversenyen annyi szépet

és jót írtak,

valójában azok mögé

sorakoztak fel, akik Jézus

közelségét

keresték. Hallgatni akarták a

tanításait azért, hogy valamit

újat hozzon az életükbe. A

versenyzők számára az

ajándékokon túl azonban a

legfőbb jutalom az, hogy a

Megváltónkkal találkozhattak, a

tanításain keresztül jobban

megismerhették őt, és erről

mások előtt is tanúságot

tudtak és akartak tenni, hangoztatta a

főpap.

A díjazottak névsora

A hittanversenyen a következő sorrendek

alakultak ki. V. osztályosok: 1. Szenderszki

Krisztina (érmihályfalvi Zelk

Zoltán Ált. Isk.), 2. Oltean

Franciska (nagyváradi George Coşbuc

Ált. Isk.) és Kimpán

Norbert (nv. Lorántffy Gimnázium), 3.

Sima Gabriella (margittai Octavian Goga

Ált. Isk.). VI. osztályosok: 1. Ujlaki

Martina Melissa (nv. Szent László

Gimnázium), 2. Santovan Marian (Zelk

Zoltán Ált. Isk.), 3. Füsüs

Bettina (nv. 11. sz. Ált. Isk.), Farkas

Csilla (nv. Dacia Ált. Isk.) és

Heidenhoffer Erhard (Zelk Zoltán

Ált. Isk.). VII. osztályosok: 1.

Tóth Fruzsina (szalacsi Balaskó

Nándor Ált. Isk.), 2. Zelina Petra

(Octavian Goga Ált. Isk.), 3.

Szántó K.Kincső

(Octavian Goga Ált. Isk.) és

Szenderszki Henrietta (Zelk Zoltán

Ált. Isk.). VIII. osztályosok: 1.

Kussy Norbert (Zelk Zoltán Ált.

Isk.), 2. Pap Krisztina (Zelk Zoltán

Ált. Isk.), 3. Veress Janka Eszter (G.

Coşbuc Ált. Isk.).

Középiskolások

IX. osztály: 1. Molnár Melinda

(nv. Ady Endre Középiskola), 2.

Tóth Amália

(érmihályfalvi Mezőgazdasági

Iskolacsoport), 3. Nica Erzsébet

(Mezőgazdasági Iskolacsoport), illetve a

teológia szakon 1. Deliman Bernadett

(Szent László Gimnázium), 3.

Simkó Attila (Szent László

Gimnázium). X. osztály: 2. Veres

Csilla (Mezőgazdasági Iskolacsoport)

és 3. Şoimoşan Katalin

(Mezőgazdasági Iskolacsoport), illetve

teológia szakon 2. Kiss Lilla (Szent

László Gimnázium) és 3.

Szabó Edina (Szent László

Gimnázium). XI. osztály: 1. Veres

Tibor (Ady Líceum), 2. Szatmári

Bernadett (Ady Líceum) és 3.

Felvinczi Izabella (Mezőgazdasági

Iskolacsoport), illetve teológia szakon 2.

Török Tímea (Szent

László Gimnázium) és 3.

Paranici András (Szent

László Gimnázium). XII.

osztály: 1. Nagy Noémi

(Mezőgazdasági Iskolacsoport), 2.

Bányai Edina (Ady Líceum)

és 3. Rácz Anita

(Mezőgazdasági Iskolacsoport), illetve

teológia szakon 1. Bélfenyéri

Tamás (Szent László

Gimnázium) és 2. Konrád

Tamás (Szent László

Gimnázium).

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!