ERDON Helyi hírek

2008.12.16. 17:39

Bábelőadás: Világszép Hóember

<p>Szatmár megye - Világszép Hóember címmel bábelőadást láthattak a gyerekek Nagykárolyban, valamint Csanáloson december 16-án.</p>

A kolozsvári Sétáló Bábszínház látogatott el kedden Nagykárolyba, valamint a közeli, határmenti Csanálos településre. A társulat tagjai, Hajós János, és Juhász István Géza 1995 óta nem meghatározott időközönként folyamatosan járják Erdély városait, falvait, és olyan saját darabok szerepelnek repertoárjukban, mint például a „Lyukas mese”, a „Napleánya, holdfia”, a „Sosemnevető király”, a „Kolbászorrú király”, vagy a „Világszép Hóember”. Ez utóbbi bábjátékkal léptek a kisiskolások, illetve óvodások elé a művészek Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban 11 órától, illetve Csanáloson a Kultúrotthonban 13 órától. A nagykárolyi eseményen szinte zsúfolásig megtelt a közösségi ház díszterme, ahol nagy sikernek örvendett a tanító-, illetve ovónők által elkísért gyermekek körében a kolozsváriak által előadott bábjáték.

A Csanálosi Kultúrotthonban is örömmel fogadták a gyerekek a művészeket, akik ott is mosolyt csaltak az egybegyűlt gyermekek arcára. „Örvendünk, hogy ezen a környéken is játszottunk, és nagyon remélem, hogy jövőre lesz még alkalmunk visszatérni Nagykárolyba, és környékére” – nyilatkozta Hajós János, a társulat vezetője. „A nagykárolyi előadás egy turné része volt, melynek során legutóbb háromszéken jártunk, a közeljövőben pedig még lesz egy előadásunk Kolozsváron, miután egy rövid téli pihenőre térünk. Jövőre pedig ismét munkának látunk, és valószínűleg tavaszra elkészítünk egy új bábjátékot.” – tette hozzá a művész.

Ifj. Deák Endre

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!