ERDON Helyi hírek

2008.10.01. 09:13

A magyar múlt nyomában

<p>Bihar megye - Hatfordulós történelmi online-vetélkedőt szervez három Bihar megyei tanítónő főleg harmadikos és negyedikes diákoknak.</p>

Az online történelmi vetélkedő ötletét az adta Balajti Annamária, Barta Szilvia és Fándly Enikő tanítónőknek, hogy esélyt adjanak azoknak a gyerkeknek is, akik nagyon izgulékonyak, és egy hagyományos, közvetlenül számonkérő vetélkedőn nem tudnának olyan jól teljesíteni. A tanítónők továbbá azt a tényt is szeretnék hasznosítani, hogy a gyerekek sok időt töltenek a számítógép előtt. Ezért hírdették meg e versenyt, melynek keretében a gyerekek adott témakörökben az interneten kutakodva készítenek el egy-egy kismonográfiát.  Az első téma az Indulj el Attila nyomában címet viseli, ehhez kell megtaláni a neten az anyagokat. De nemcsak kismonográfiával, hanem gyurmával, nemezeléssel  vagy fonással is lehet versenyezni.

A Napsugár folyóirat -  mely az esemény fő médiatámogatója - kézbesítői vállalják majd a postás szerepét és eljuttatják a kézimunkákat a zsűrihez. A júniusig tartó vetélkedő hat fordulós lesz, a legsikeresebb kismonográfiákat a Napsugár folyóirat közli majd. Az első témában november 15-ig várják a pályamunkákat az egész országból. Főleg a kilenc és tíz éves gyerekek munkáit várják, de attól sem zárkóznak el, ha másodikos, vagy ötödikes gyerekek is bekapcsolódnak a versenybe. A gyerekek bármelyik témába bekapcsolódhatnak, csak akkor a meghírdetett hűségdíjra nem számíthatnak. . A versennyel kapcsolatos további tudnivalókat a 0723-635645, a 0766-220579 vagy a 0751-098273 telefonszámokon illetve a  balajtiannamaria@yahoo.com, a fandlyeniko@freemail.hu emilcímeken lehet beszerezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!