ERDON Helyi hírek

2008.03.09. 12:10

Nem volt hiábavaló a szolgálata

<p>Nagyvárad - Szombat délben a Szent Lőrincről elnevezett biharpüspöki plébániatemplomban megemlékező szentmisét tartottak a negyedszázaddal ezelőtt elhunyt egyházmegyei ordinárius, dr. Hosszú László lelki üdvéért<B>.</B></p>

A szentmise helyszínének kiválasztása nem volt véletlen, hiszen a huszonöt évvel ezelőtt elhunyt dr. Hosszú László egyházmegyei ordinárius korábban biharpüspöki plébánosként szolgált, és a SzentLőrincről elnevezett római-katolikus templom mellékoltáránál lett eltemetve. Az egybegyűlteket köszöntő Tempfli József megyés püspök örömének adott hangot, amiért a barátságtalan időjárás ellenére is sokan döntöttek úgy, hogy részt vesznek a megemlékezésen. Bevezetőjében az egyházmegyei ordináriushoz fűzödő személyes emlékeit elevenítette fel, kiemelve azt, hogy a jogász végzettségű dr. Hosszú László milyen bölcsen és helyesen cselekedett akkor, amikor a kényszer hatása alatt a Püspöki Palotát, a kertet és a Kanonok sort csupán örökös használatba adta a kommunista államnak. Ha ugyanis eladta volna ezeket, akkor az egyházmegye végképp lemondhatott volna a visszaszerzésükről.

Hármas évforduló

Az evangélium Szent János könyvéből szólt, szentbeszédet Mons. Fodor József általános helynök mondott, mint dr. Hosszú László egykori munkatársa. Arra hívta fel a figyelmet, hogy tulajdonképpen hármas évfordulóról van szó: Biharpüspöki néhai plébánosa ugyanis kilencvenöt esztendeje, 1913. március 24-én született, negyven évvel ezelőtt, 1968-ban lett ordinárius és negyedszázaddal ezelőtt, 1983-ban hunyt el. Jellemes, egyenes gerincű, bölcs ember volt, aki a korabeli időkre jellemző viszonyok közt is okosan cselekedett, úgy, hogy ne történhessék baj. Értett ahhoz, hogy hol és mikor megszólalni és másokat megnyerni annak érdekében, hogy a lehetőségek szerint mindenkinek jó legyen. Még a Szentszékkel is kapcsolatba lépett, beszámolt Rómának az itteni gondokról, és eközben az állami hatalommal is sikerült összhangot teremtenie. Mindent megtett azért, hogy a nagyváradi egyházmegyét újra függetlennek lássa, s noha ennek bekövetkeztét már nem élte meg, odaátról bizonyára tudja, hogy nem volt hiábavaló a szolgálata. "Dr. Hosszú László elment, de áldott emléke itt van közöttünk, az imádság és emlékezés aranyszálain keresztül újra találkozunk Ővele. Imádkozzunk azért, hogy Isten országában egykoron mindnyájan együtt örvendezzünk elhunyt papjainkkal, barátainkkal, szeretteinkkel, és rokonainkkal", zárta szavait a vikárius.

Ciucur L. Antonius

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!